Az ellenzék bírálja a T. Ház működését

Magyar Hírlap
Kaotikus rendetlenségben működik a parlament a május 15-ei alakuló ülés óta - jelentette ki Deutsch Tamás, a Fidesz-frakció ülését követően. A politikus szerint bár februárban az Országgyűlés elfogadta a tavaszi ülésszak munkarendjét, a jelenlegi házvezetés ezt figyelmen kívül hagyja és más időpontban, illetve más sorrendben tartják az azonnali kérdések és válaszok óráját, az interpellációkat és a kérdéseket.

Pokorni Zoltán, a Fidesz elnöke bejelentette: ez az utolsó hét, hogy a Fidesz megszavazza a parlament napirendjét. A politikus hangsúlyozta: megértően viszonyulnak az ülésezési rendhez, de az A és B hétre vonatkozó tervezet, vagyis hogy csak minden második héten lenne szavazás, inkább emlékezteti azokra az iskolai időkre, amikor a szabad szombat csak minden második hét végén járt. Kijelentette: továbbra is a háromhetes ülésezést tartják optimálisnak. Más témáról szólva kifejtette: az MSZP-s politikusok "pánikretorikával" válságot, rossz hírt próbáltak kelteni, Medgyessy Péter miniszterelnök és László Csaba pénzügyminiszter "feketére festették az eget" az ország gazdasági helyzetét elemezve.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32