Kormányülés Telkiben: cél a társadalmi igazságosság

MTI
A kormány eddig elvégzett feladatait és jövőbeni teendőit tekintette át a kabinet a Telkiben tartott informális ülésén szombaton - közölte a kormányszóvivő. Gál J. Zoltán elmondása szerint a kötetlen, jó hangulatú megbeszélés központi témája a kormány első száz napjára vonatkozó program végrehajtása volt.

- A program összességében több mint négymillió ember életkörülményeit javítja - szögezte le a kormányszóvivő, jelezve, hogy a 13+1 pontos ígéretből eddig 11-ről született kormánydöntés. Gál J. Zoltán kijelentette: a munka folytatódik, mert - mint mondta - a cél a társadalmi igazság helyreállítása.

- A kormányzati politika célja a magyar gazdaság, a magyar vállalkozók teljesítményének növelése, ez úgy érhető el, ha csökkennek a terhek és csökken a bürokrácia - fűzte hozzá. Megjegyezte: bár "a választást elvesztők továbbra is az ország kettészakításában érdekeltek", a kormány célkitűzése a társadalmi igazság helyreállítása.

Beszámolt arról, hogy áttekintették a következő időszak jogalkotási programját, amelyről a kormány egy későbbi ülésén születik végleges döntés. Ismertetése szerint az irányításával felálló kormányzati kommunikációs központ a miniszterelnöki kabinet részeként fog működni. Jelezte: a szervezet operatív vezetését Keszthelyi András, kommunikációs helyettes államtitkár látja el.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

12 órája

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

9 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Kultúr
Másodszor is jelölték Donald Trumpot a 2021-es Nobel-békedíjra

Egy svéd parlamenti képviselő szerint a szerb-koszovói gazdasági megállapodásért is megkaphatná.

szeptember 12., 06:37