Több pénzt kaphatnak az ikreket nevelő szülők

MTI
Az Országgyűlés július tizenhatodikáig dönt arról, hogy a jövőben az ikreket nevelő szülők a gyermekeik száma szerint kaphassák meg a gyermekgondozási díjat és a gyermekgondozási segélyt - közölte vasárnap Kunhegyesen az Országgyűlés elnöke. Szili Katalin beszédében igazságtalannak tartotta, hogy a gyed, illetve a gyes eddig a szülések száma után járt a családoknak, nem pedig az életre hozott gyermekek alapján.

A házelnök jelezte: a kormány száznapos programjában szerepel annak a megvalósítása is, hogy az ikreket szülő és nevelő családok a jelenleg érvényben lévő gyes és gyed összegének a többszörösét kapják meg attól függően, hogy hány gyermeket nevelnek, gondoznak. A gyermekek hatéves koráig többszörös gyes és gyedet biztosító törvénymódosítás mintegy 100 családot érint hazánkba, és legkésőbb 2003. január elsejétől lesz hatályos.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

szeptember 13., 15:31