A közigazgatási hivatal vezetője gyakorlatilag ugyanarra az álláspontra helyezkedett, mint Tiba Zsolt fővárosi főjegyző a rendeletmódosítás februári tárgyalásakor a Fővárosi Közgyűlés ülésén. Mindkét jogi szakértő azt az álláspontot képviseli ugyanis, hogy a fővárosi rendeletmódosítás sérti az épített környezet alakításáról és védelméről szóló törvényt. Eszerint a helyi építési szabályzat és a települési rendezési terv csak az előírt véleményeztetési és szakhatósági eljárás után fogadható el. Az óriásplakátok utcai kihelyezését majd két évvel meghosszabbító indítványt a közgyűlésen közös MSZP-SZDSZ javaslatra terjesztették elő, s az ellenzék tiltakozása mellett fogadták azt el.
Törvénysértő az óriásplakátok kihelyezéséről szóló rendelet
Törvénysértő az a főváros által február végén elfogadott, de csak egy hónappal később kihirdetett rendeletmódosítás, amellyel jövő év végéig felfüggesztették a közterület-használati rendelet egy részét, annak érdekében, hogy az óriásplakátokat továbbra is kihelyezhessék az utcákra. Ezt Felkai László, a Fővárosi Közigazgatási Hivatal új vezetője állapította meg a Fővárosi Önkormányzathoz eljuttatott első törvényességi észrevételében.
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.
szeptember 9., 12:19
- Külföld
Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.
szeptember 12., 14:47
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58
- Külföld
Minden nyolcadik embernek mennie kellett.
szeptember 11., 14:32
- Belföld
A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.
tegnap, 15:31