A Fidesz szerint adósságcsapdában a főváros

MTI
2002.06.19. 14:19
A főváros jelenlegi vezetése óriási teherrel sújtja a következő ciklus költségvetését, mivel olyan mértékű adósságot hagy hátra, amellyel jelentősen megterheli Budapest büdzséjét - erről a fővárosi Fidesz-MDF-MKDSZ-frakció egyik pénzügyi bizottsági tagja beszélt szerdán sajtótájékoztatón. Németh Zoltán elmondta, hogy a törlesztési kötelezettség különösen a jövő évben lesz kiugróan magas.

Hozzátette: ez azt jelenti, hogy 2003-ban 24,7 milliárd lesz a főváros által felvett hitelek adósságszolgálata, míg az idén mindösszesen 3,1 milliárd forintot fizet Budapest ilyen célokra, s utána is évi 5-7 milliárd forint körüli összeggel kell számolni. A pénzügyi bizottság tagja szerint ez az ütemezés annak fényében érdekes, hogy a Demszky-vezetés és a jelenlegi koalíció jelentős összegű hitelfelvételre biztosított magának jogot az utolsó évre.