Elmaradt Hende Csaba meghallgatása az MDF Országos Etikai Bizottságának keddi ülésén - tájékoztatta Rubovszky András, a testület elnöke az MTI-t. Az etikai bizottság az MDF szervezeteinek és egyes tagjainak a bejelentésére vette napirendjére az ügyet: azt kifogásolták, hogy Hende Csaba, az MDF általános alelnöke, az Igazságügyi Minisztérium volt politikai államtitkára a párt elnökségének tájékoztatását mellőzve fogadta el Orbán Viktor volt kormányfő azon felkérését, hogy kabinetfőnökeként szervezze a polgári köröket.
Hende Csaba a feladat elvállalása után lemondott pártbéli és frakciótisztségeiről. Rubovszky András elmondta, hogy Hende Csaba szabadságon van, és ezért nem tudott megjelenni a bizottság előtt. A testület úgy látja, hogy mindenképpen szükséges a határozat meghozatalához Hende Csaba személyes meghallgatása, ezért két héten belül új időpontot tűznek ki. Az etikai bizottság elnöke hangsúlyozta, hogy nem a feladat elvállalását tartják etikai ügynek, hanem azt a körülményt, hogy Hende Csaba nem tájékoztatta a pártelnökséget.
- Budapest, III. kerület Héthalom utca 14.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
- Budapest, VIII. kerület Baross utca
- Alapterület 35 m2 Szobák 1 db Vételár 31,99 M Ft
Rovataink a Facebookon