Szinetár Miklós az operaház megbízott főigazgatója

MTI
- Az év végéig Szinetár Miklós lesz az operaház főigazgatója, míg a főzeneigazgatói teendőket Kovács János karmester látja el - az erről szóló okmányokat Görgey Gábor kulturális miniszter megbízásából Kazal János, a tárca kabinetfőnöke csütörtökön, a Magyar Állami Operaház évadzáró társulati ülésen adta át a két vezetőnek. A kabinetfőnök a bejelentéskor észlelt fogadtatás kapcsán úgy fogalmazott: az a taps, amely a színpadon ülő személyeknek szólt, valamiféle egyetértés kinyilvánításának tekinthető, s a tapasztaltakat tolmácsolni fogja a vesebántalmakkal küszködő miniszternek. Kazal János hangsúlyozta: az előző vezetés felmentésekor nem politikai döntést hozott a kultusztárca vezetője, nem is tehette, hiszen már egy kialakult helyzetbe "csöppent". Kitért arra is, hogy a dalszínházból érkezett jelzések, a vezetőkkel folytatott megbeszélések arra utaltak, nem művészeti, nem szakmai kérdésekről van szó, hanem vezetési módszerekről, eszközökről, vagy eszköztelenségről, kommunikációs képességről vagy képtelenségről. A kabinetfőnök ismertetése szerint a miniszter az operaház további sorsát illetően úgy határozott, hogy a dalszínház vezetésére pályázatot ír ki.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32