Késik a Fidesz-MDF egyezsége

Népszabadság
A korábbi elképzelésektől eltérően június végéig mégsem írja alá a Fidesz és az MDF az önkormányzati választási együttműködésről szóló megállapodást. Jóllehet június elején megkezdődtek az egyeztetések a két párt között, s az MDF elnöksége el is készítette javaslatát a keretmegállapodásra, azóta sem történt érdemi előrelépés. A két párt a fővárosban és a nagyvárosokban közös listákat és jelölteket állít majd, a kisebb településeken azonban várhatóan külön indulnak. A Demokrata Fórum kiáll Schmitt Pál főpolgármester-jelölt mellett, akit a Fidesz és az MKDSZ már támogatásáról biztosított. Az nem zárható ki, hogy lesz olyan budapesti kerület, ahol az MDF külön polgármesterjelöltet és képviselőjelölteket állít. Országos szinten sokkal lazább lesz a jobboldal összefogása ősszel, mint a parlamenti választásokon volt. Elképzelhető, hogy a kampányban a Fidesznek és az MDF-nek közös szlogenje lesz, de a Demokrata Fórum megyei és helyi szervezetei közül sokan külön "kis kampányt" folytatnak majd.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31