Katonai tiszteletadással végső nyughelyükre helyezték hétfőn a rákoskeresztúri Új köztemetőben azokat a szovjet katonákat, akiknek csontmaradványai a Szabadság téri második világháborús Szovjet Hősi Emlékmű ideiglenes elbontásakor kerültek elő. Holló József Ferenc vezérőrnagy a megemlékezésen elmondta: a második világháború több mint ötven éve ért véget, s történelmi tény, hogy a Szovjetunió nagy áldozatokat hozott a békéért. Az egykori Vörös Hadsereg katonái közül mintegy 170 ezren haltak hősi halált Magyarország területén, ezért a magyar népnek nemcsak saját halottairól, hanem az egykori szovjet katonákról is meg kell emlékeznie.
A szovjet katonák csontjai azt követően kerültek elő, hogy az orosz kormány hozzájárult ahhoz, hogy ideiglenesen eltávolítsák a budapesti Szabadság téri szovjet katonai emlékművet a területen folyó mélygarázs-építkezés befejezéséig. Később szakértői vizsgálatok egyértelműsítették, hogy az emlékmű alól a második világháborúban elhunyt szovjet katonák maradványai kerültek elő.
- Debrecen, Ispotály utca 22.
- Alapterület 73 m2 Szobák 1+3 db Vételár 46,4 M Ft
- Budapest, III. kerület Erdőalja út 85.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
Rovataink a Facebookon