A bíróság szerint a Happy End nem támogatta a Fideszt

MTI
2002.07.01. 15:27
Helyreigazításra kötelezte a Magyar Hírlapot június 3-án megjelent elsőoldalas, "A Happy End Kft. is pénzelte a Fidesz kampányát" című írása miatt a Pesti Központi Kerületi Bíróság hétfőn kihirdetett nem jogerős ítéletében. A lapnak az elsőfokú döntés jogerőre emelkedése esetén címlapon kell közzétennie: hamis színben tüntetett fel egyes valós tényeket, amikor azt állította, hogy a Happy End fizette a Fidesz választási kampányának egy részét és tízmillió forinttal támogatta a párt kongresszusát. A helyreigazítás szerint ezzel szemben a valóság az, hogy a kft. a párt megbízásából járt el a választási kampányban, szolgálataiért a Fidesz díjat fizetett, továbbá, hogy a Happy End nem támogatta a Fidesz kongresszusát. A Magyar Hírlap jogi képviselője a tárgyaláson bizonyítékként részben számlákat adott át, melyekkel azt kívánta alátámasztani, hogy a Happy End ez év február-márciusban mintegy 3 millió forint értékben fizette a Fidesz reklámtábláinak bérleti díjait, részben pedig egy, a Happy Endnek tulajdonított 1999. júliusi kimutatást annak céljából, hogy igazolja, 10 millió forintos követelése volt a cégnek az 1999. májusi Fidesz-kongresszus kapcsán. A párt jogi képviselője a tárgyaláson hangsúlyozta: a cikk azért nem hiteles és pontos, mert hamis színben tüntet fel valós tényeket. .