Horváth Béla első fokon 2 milliós kártérítést fizethet az SZDSZ-nek

MTI
Horváth Béla egykori kisgazda országgyűlési képviselő személyiségi jogi pert vesztett az SZDSZ-szel szemben hétfőn; a Budai Központi Kerületi Bíróság elsőfokú, nem jogerős ítéletében kétmillió forint megfizetésére és az ítélet közzétételére kötelezi a volt honatyát az SZDSZ gazdasági ügyleteivel kapcsolatos tavalyi kijelentései miatt. Az ítélet szerint Horváth Béla tavaly novemberi sajtótájékoztatóin, nyilvános megszólalásain megsértette az SZDSZ jó hírnévhez fűződő személyiségi jogait többek között azzal, hogy valótlanul állította: a pártnak 800 millió forintos adóssága van és azt bűnös módon számolta fel. Továbbá azzal, hogy azt a hamis látszatot keltette: az Szabad Demokraták Szövetsége mérleghamisítással és a párttörvény durva megsértésével kétszer annyit költött a választási kampányra, mint amennyit bevallott, illetve valótlanul állította, hogy a párt pénzügyi beszámolójában be nem vallott pénzeket fordított kampánycélokra. Az elsőfokú ítélet szerint Horváth Béla továbbá azzal is megsértette az SZDSZ jó hírnévhez fűződő személyiségi jogait, hogy valótlanul állította: a párt Zuglóban zugértékesít, "mutyizik" és a volt képviselő a való tények elhallgatásával azt a hamis látszatot keltette, hogy az SZDSZ volt az, amely a zuglói önkormányzattól nagy értékű ingatlant vásárolt, mely adás-vételt a panama gyanúja lengi körül. A bíróság mindezen jogsértések megállapítása mellett elsőfokú ítéletében eltiltotta Horváth Bélát a további jogsértéstől, illetve kötelezte, hogy az ítélet rendelkező részét jogerőre emelkedése után saját költségén tegye közzé a Magyar Hírlap, a Magyar Nemzet, a Népszabadság és a Blikk című napilapokban, továbbá juttassa el az MTI-hez.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

8 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szijjártó Péter: soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

6 órája

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19