Sándor május elején hirtelen állt fel az MSZOSZ elnöki székéből, s döntését a sajtón keresztül üzente meg a szövetség tagszervezeteinek. Egyúttal azt is közölte, hogy munkaviszonyát szeptemberig fenntartja - emlékeztet a napilap. Távozását ugyan azzal indokolta, hogy "visszautasíthatatlan ajánlatot kapott", de a Népszabadság úgy tudja: a döntést leginkább az motiválta, hogy az ágazati tagszervezetek egyre élesebben bírálták, elsősorban az MSZOSZ pénzügyi állapota miatt. Bár új munkaköréről nem kívánt nyilatkozni, a napilap szerint Sándor a munkaügyi tárca mellett ősszel felálló felnőttképzési hivatalban kap vezetői posztot.
Megszüntették Sándor László munkaviszonyát
Hivatalosan is véget ért a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) és eddigi elnöke, Sándor László kapcsolata - értesült a Népszabadság. A napilap szerint a napokban a konföderáció megszüntette Sándor munkaviszonyát. Végkielégítésként a szerződés szerint a volt elnököt 18 havi fizetésnek megfelelő összeg illeti meg tizenkét évi munkája után, de végül csak öt és fél hónapot fizettek ki részére.
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.
tegnap, 12:16
- Belföld
Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.
tegnap, 14:34
- Belföld
Tárca nélkül október 1-től.
szeptember 12., 21:04
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58
- Belföld
A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.
szeptember 13., 15:31