Nem számlálják újra a szavazatokat
A Fidesz parlamenti frakciójának álláspontja szerint az MSZP mindent megtett azért, hogy a szavazólapok újraszámlálása érdekében indított népi kezdeményezés ne valósulhasson meg, mert "nyilván a szocialistáknak ez érdekükben állt".
Rogán Antal és Szijjártó Péter a párt parlamenti képviselői azután beszéltek erről, hogy az Országgyűlés levette napirendjéről a szavazólapok megőrzésére vonatkozó ellenzéki javaslat tárgyalását. Rogán Antal úgy fogalmazott: ezzel beindult a szocialista és szabad demokrata darálógép. Hozzátette, hogy a jelenleg hatályos jogszabály értelmében, július 8. és július 21. között meg kell semmisíteni a 2002-es országgyűlési választások szavazólapjait.
Elmondta, hogy ennek ellenére a Fidesz megújítva később újra benyújtja a mindenkori választások szavazólapjainak megőrzésére vonatkozó indítványát.
A sajtótájékoztató végén a politikusok egy iratmegsemmisítővel jelképesen bemutatták a szavazólapok "ledarálásának" módját.
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.
6 órája
- Külföld
Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.
szeptember 12., 14:47
- Belföld
Tárca nélkül október 1-től.
szeptember 12., 21:04
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58
- Gazdaság
Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.
szeptember 9., 12:19