Felgyújtották az MSZP egyik kerületi irodájának kerítését

MTI
Rongálást észleltek a XI. és a XVIII. kerületi budapesti MSZP-iroda dolgozói pénteken reggel, amikor megérkeztek munkahelyükre. Mester László, az MSZP XVIII. kerületi elnöke megerősítette az MTI azon információját, hogy éjjel valaki felgyújtotta az irodájuk előtti kerítést. A Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI érdeklődésére elmondta: az iroda munkatársaitól reggel érkezett bejelentés, hogy a bejárati kapu egy eddig ismeretlen anyaggal le van öntve és azon égésnyom található. Egy név nélkül nyilatkozó XI. kerületi szocialista beszámolt arról: péntek reggel azt vették észre, hogy egy 12 milliméter átmérőjű acélgolyót lőtt be valaki éjjel az ablakon. Elmondta, a golyót valószínűleg nem fegyverből, hanem csúzliból lőtték ki, az nem törte be az ablakot, de átszakította mindkét ablaktáblát. A BRFK tájékoztatása szerint egy csapágygolyóról van szó, amelyet feltehetően bedobtak az ablakon. A rendőrség mindkét esetben rongálás alapos gyanújával indított eljárást ismeretlen tettes ellen.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31