Horn nem tart igényt a kitüntetésre

MTI
Horn Gyula volt miniszterelnök nem foglalkozik a születésnapja alkalmából neki szánt kitüntetéssel, ám a kialakult helyzet miatt már nem venné át azt. A volt kormányfő vasárnap az ATV televíziós csatorna Nap-kelte című műsorában elmondta: elvárta volna, hogy ha nyilvánosságra hozzák, miszerint a köztársasági elnök nem ért egyet a kitüntetéssel, legalább ne a születésnapján tegyék. A köztársasági elnöki hivatal sajtóosztálya pénteken arról tájékoztatta az MTI-t, hogy Medgyessy Péter és Mádl Ferenc véleménye eltér Horn Gyula volt kormányfő kitüntetése ügyében. "Az előterjesztéssel kapcsolatos ellenvetéseiről Mádl Ferenc írásban tájékoztatta Medgyessy Péter kormányfőt, akitől a legutóbbi levelére még nem kapott választ" - közölték a köztársasági elnöki hivatal sajtóosztályán. Horn Gyula tevékenysége megítélésével kapcsolatban úgy fogalmazott: azt kell mérlegelni, melyik kormány mit tett az országért, a nemzetért, a népért, egy politikus értékét az adja meg, mit tesz a választók érdekében.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Vidnyánszky Attila szerint pajzsként használják a diákokat

A színművészeti egyetem kuratóriumának elnöke a Bayer show adásában azt mondta: öntudatos, egyenes gerincű embereket kell képezni.

1 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04