Olajügy: a MIÉP volt minisztereket hallgatna meg

MTI
2000.07.30. 17:52
Az egykori Antall-kormány öt volt tagjának meghallgatását kezdeményezi az Országgyűlés olajügyeket vizsgáló bizottságának MIÉP-es tagja a testület következő, hétfői ülésén. Lentner Csaba vasárnap kijelentette: 1993 nyarán a kabinet bizonyíthatóan tisztában volt már az olajszőkítés mértékével, ám az ekkor létrehozott operatív bizottság nem hogy szigorította volna az ellenőrzést, hanem tevékenységével éppen annak lazulását tette lehetővé. Emiatt Lentner Csaba kezdeményezi hétfőn: a testület hallgassa meg Boross Péter akkori belügy-, Szabó Iván pénzügy-, Latorcai János ipari, Siklós Csaba közlekedési és Kádár Béla nemzetközi gazdasági kapcsolatokért felelős minisztert, a hét évvel ezelőtt létrehozott grémium tagjait. Mint mondta: ez az öt személy azért is játszott fontos szerepet, mert mulasztásuk lehetővé tette a szervezett bűnözés országos méretűvé válását, valamint azt, hogy az állam ezer milliárd forint bevételtől essen el az illegális olajtermék-kereskedelem nyomán.