Rámutatott: a hatóságok az összeköltöztetéskor nem tettek különbséget a befogadottak, a menekültstátuszért folyamodottak, valamint a menedékesek között, noha a harmadik csoportba tartozókat a magyar állampolgárokkal azonos jogok illetik meg, így velük szemben például átmenetileg sem lehetett volna szabadságkorlátozó intézkedést alkalmazni. Kifogásolta azt is, hogy a költöztetés alapjául szolgáló intézkedés titkos volt, így az érintettek nem ismerhették meg a pontos körülményeket.
Alkotmányellenes volt az afgán menekültek szabadságkorlátozása
Több esetben is alkotmányos visszásságokat tárt fel az ombudsman azt vizsgálva, miként jártak el a magyar hatóságok, amikor tavaly a debreceni befogadó állomásra költöztették össze az országban tartózkodó afgán menedékkérőket.
Takács Albert, az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettese mindezt hétfői budapesti sajtótájékoztatóján közölte. Takács Albert elmondta: vizsgálatában arra a következtetésre jutott, hogy az érintettek egy állomásra költöztetése, mint rendkívüli intézkedés megtétele nem volt szükséges, mert nem állt fenn ezt megalapozó gyanú, veszély.
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.
szeptember 9., 12:19
- Külföld
Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.
szeptember 12., 14:47
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58
- Belföld
Tárca nélkül október 1-től.
szeptember 12., 21:04
- Külföld
Minden nyolcadik embernek mennie kellett.
szeptember 11., 14:32