"Kovács Árpád elnök és vezető munkatársai a tanácskozáson megvitatták az EU-országok ellenőrző szervezeteinél kialakult gyakorlatnak a kormányzati területen történő általános bevezetését, a gazdálkodás és közpénzfelhasználás átláthatóságának, a közbeszerzési gyakorlat változtatásának lehetőségeit, az ÁSZ-vizsgálatok jobb, szervezettebb kormányzati figyelembevétele érvényesíthetőségét, valamint az ellenőrző szervezet átalakuló feladatkörével kapcsolatos feltételeket" - tartalmazza a közlemény.
Az ÁSZ eurokonform pénzügyi technikákat tanít a kormánynak
Az ÁSZ-vizsgálatok jobb kormányzati figyelembevétele, valamint a közpénzfelhasználás átláthatósága volt a témája többek között Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék elnöke és Kiss Elemér, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter hétfői budapesti megbeszélésének. A találkozón elhangzottakról Divinyi Péter, a számvevőszék sajtótitkára közleményben tájékoztatta az MTI-t. A közlés szerint az ÁSZ egyezteti a költségvetési fejezetgazdákkal, minisztériumokkal az eurokonform pénzügyi ellenőrzési technikák alkalmazásának feltételeit és módszereit; ennek a tárgyalássorozatnak a keretében látogatott Kiss Elemér munkatársaival az Állami Számvevőszékhez.
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.
tegnap, 12:16
- Belföld
Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.
tegnap, 14:34
- Belföld
Tárca nélkül október 1-től.
szeptember 12., 21:04
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58
- Belföld
2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.
szeptember 11., 15:25