Medgyessy összekötné a magyar és a romániai autópályákat

MTI
A magyar kormánynak az a dolga, hogy ne általánosságban, hanem konkrét formában, kézzel fogható módon támogassa a határon túli magyarságot - jelentette ki hétfőn Nagyváradon Medgyessy Péter miniszterelnök. Kiemelte: Magyarország számára azért is fontos a Partium, mert ebben a térségben él az erdélyi magyarság 40 százaléka. A magyar miniszterelnök szerint komoly lehetőségeket rejt magában a Kárpátok eurorégió. Ezen belül a kistérségek kialakításának szükségességét emelte ki. Emlékeztetett arra, hogy ezt a kérdést Adrian Nastase román miniszterelnöknek is felvetette, akivel megállapodtak abban, hogy a két kormány illetékes területfejlesztési államtitkárai részleteiben vizsgálják meg ezt a lehetőséget. A nagyváradi polgármesterrel elsősorban az infrastruktúra, a közlekedési hálózat fejlesztéséről beszéltek. Medgyessy Péter feltétlenül szükségesnek tartja, hogy Debrecen és Nagyvárad között legalább gyorsforgalmi út épüljön, és a magyarországi autópálya-építéseknél vegyék figyelembe, hogy valamilyen módon ez a térség is kapcsolódjon az európai útvonalakhoz. Nem ígérhetem azt, hogy Magyarország autópályát fog építeni Romániában, mert ez a román fél dolga, azon kell dolgoznunk, hogy a Romániában és a Magyarországon épülő autópályákat kössük össze - hangsúlyozta.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Brüsszel fizeti az új HÉV-eket

Az árat 200 milliárd forint körülire várják. Eldőlt az is, hogy a nagykörúti kerékpársáv marad is meg nem is.

szeptember 9., 14:30

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04