A Medgyessy-kormány demonstráció nélkül is megérti a gazdák problémáit - hangoztatta Németh Imre földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter hétfőn Budapesten, a tárcánál tartott rendkívüli sajtótájékoztatón.
- A gazdák földhasználattal és haszonbérlettel kapcsolatos természetes igényeit a Medgyessy-kormány igyekszik kielégíteni - húzta alá Németh Imre.
- Ám olyan megoldásokat nem tud elfogadni az agrárkormányzat, aminek következtében több tízezer vidéken élő család földönfutóvá válna azáltal, hogy megszűnik a földhasználati lehetősége - hangoztatta a miniszter.
Szanyi Tibor politikai államtitkár arról beszélt, hogy a hétfői agrárdemonstráció visszafogott volt, ugyanis a bejelentett számokhoz képest csak ötödannyi gazda vonult az utakra. Emellett a tiltakozó akció a minisztérium értesülései szerint már félidőben, azaz 12 óra tájban befejeződött - utalt rá a politikai államtitkár.
- Debrecen, Ispotály utca 22.
- Alapterület 73 m2 Szobák 1+3 db Vételár 46,4 M Ft
- Budapest, III. kerület Erdőalja út 85.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
Reggel nyolctól délután négyig tizennégy megyében tiltakoznak félpályás útlezárásokkal a gazdák a földtörvény és a nemzeti nöldalapról szóló törvény tervezett módosítása ellen.
Rovataink a Facebookon