Medgyessy Péter miniszterelnök a tanácskozáson kezdeményezte, hogy Budapesten hozzák létre a Magyar Nemzet Házát. A kedvezménytörvényről szólva a kormányfő elmondta: a maximumot kell teljesíteni mások minimális provokálásával. A határon túli magyarokkal kapcsolatos politika részeként említette a folytonosságot, a lényeges elemek közé sorolta a szülőföldön boldogulás elősegítését, a határon túli magyarság igényeinek megismerését, feltárását, a szomszédos államokkal, valamint a határon túli magyarok képviselőivel való folyamatos párbeszédet. A tanácskozás résztvevőit levélben köszöntötte Mádl Ferenc köztársasági elnök.
A költségvetésből finanszírozná a határon túli szervezeteket a kormány
A határon túli magyarság támogatásához szükséges források döntő részét az éves költségvetésben kívánja biztosítani a jövőben a kormány - jelentette ki Kovács László külügyminiszter a Magyar Állandó Értekezlet budapesti ülésén. A külügyminiszter szerint bármely, a külföldi magyarsággal kapcsolatos döntést csak az érintettek legitim szervezeteinek, vezetőinek véleménsét kikérve, és azt "maximálisan figyelembe véve" lehet meghozni. "Pártpolitikai megfontolások nem játszhatnak szerepet a határon túli magyarság ügyeinek kezelésében" - jelentette ki Kovács.
Medgyessy Péter miniszterelnök a tanácskozáson kezdeményezte, hogy Budapesten hozzák létre a Magyar Nemzet Házát. A kedvezménytörvényről szólva a kormányfő elmondta: a maximumot kell teljesíteni mások minimális provokálásával. A határon túli magyarokkal kapcsolatos politika részeként említette a folytonosságot, a lényeges elemek közé sorolta a szülőföldön boldogulás elősegítését, a határon túli magyarság igényeinek megismerését, feltárását, a szomszédos államokkal, valamint a határon túli magyarok képviselőivel való folyamatos párbeszédet. A tanácskozás résztvevőit levélben köszöntötte Mádl Ferenc köztársasági elnök.
Medgyessy Péter miniszterelnök a tanácskozáson kezdeményezte, hogy Budapesten hozzák létre a Magyar Nemzet Házát. A kedvezménytörvényről szólva a kormányfő elmondta: a maximumot kell teljesíteni mások minimális provokálásával. A határon túli magyarokkal kapcsolatos politika részeként említette a folytonosságot, a lényeges elemek közé sorolta a szülőföldön boldogulás elősegítését, a határon túli magyarság igényeinek megismerését, feltárását, a szomszédos államokkal, valamint a határon túli magyarok képviselőivel való folyamatos párbeszédet. A tanácskozás résztvevőit levélben köszöntötte Mádl Ferenc köztársasági elnök.
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.
5 órája
- Külföld
Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.
szeptember 12., 14:47
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58
- Belföld
Tárca nélkül október 1-től.
szeptember 12., 21:04
- Gazdaság
Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.
szeptember 9., 12:19