Fejlesztik a Készenléti Rendőrséget
"A július 4-i törvénytelen fővárosi demonstrációkkal kapcsolatos feladatokat
a Készenléti Rendorség (KR) állománya szakszerűen, tisztességesen látta el",
hangoztatta a belügyminiszter szerdán, a KR-nél tett látogatása során.
Lamperth Mónika szerint ugyanakkor az új kihívások miatt javítani kell a
reagáló képességet, fejleszteni szükséges a technikai felszereltséget és a
növelni kell a személyi állomány számát.
A személyi feltételek javítása érdekében több tanuló oktatása szükséges a rendészeti szakközépiskolákban, és teljesen fel kell
tölteni a Készenléti Rendorség állományát.
Hatala József, az ORFK közbiztonsági főigazgatója elmondta, hogy a július 4-i események után át kellett alakítani a KR szolgálatellátásának módját, illetve helyét, így például a Balatonhoz küldött egységeket vissza kellett rendelni.
Úgy vélte: ezek az egységek hiányozni fognak a Balatonnál, azonban a fokozottabb jelenlétet a megyei rendőr-főkapitányságok belső átcsoportosításokkal oldják meg.
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.
6 órája
- Külföld
Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.
szeptember 12., 14:47
- Belföld
Tárca nélkül október 1-től.
szeptember 12., 21:04
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58
- Gazdaság
Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.
szeptember 9., 12:19