Arima Tacuo azt nem tudta megmondani, hogy az ebéd közben miről beszélgetett a császár Medgyessy Péterrel. Emlékeztetett ugyanakkor arra, hogy Medgyessy Péter 1997-ben járt Japánban, pénzügyminiszterként számos japán közgazdásszal ismerkedett meg, így - mint mondta - minden bizonnyal sokat tud a japán vállalatokról és a japán-magyar gazdasági kapcsolatokról. A szóvivő közölte, hogy délután a császári pár a Kútvölgyi úti Idősek Otthonába látogatott, ahová elkísérte őket Mádl Ferenc köztársasági elnök és felesége, Mádl Dalma is.
Akihito japán császár harmadik napja Magyarországon
Akihito japán császár és Micsiko császárné csütörtökön a Városházán, a Nemzeti Galériában és a Kútvölgyi úti Idősek Otthonában tett látogatást; ebédet adott az uralkodói pár tiszteletére Medgyessy Péter kormányfő és felesége - számolt be Akihito császár hivatalos magyarországi látogatásának harmadik napjáról Arima Tacuo császári szóvivő.
A szóvivő budapesti sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a Nemzeti Galériában tett látogatáson elkísérte a császári párt a miniszterelnök is. A háttérzenét a Magyar Rádió Gyermekkórusa szolgáltatta, amely egy japán dalt is elénekelt az uralkodói pár tiszteletére. Az ebéden részt vett Göncz Árpád volt államfő és felesége is.
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.
tegnap, 12:16
- Belföld
Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.
tegnap, 14:34
- Belföld
Tárca nélkül október 1-től.
szeptember 12., 21:04
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58
- Belföld
2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.
szeptember 11., 15:25