Új gyógyszerár-egyezséget akar a kormány

Népszabadság
2002.07.22. 08:37
A gyártók nem akarnak újra tárgyalni a gyógyszerárakról, ragaszkodnak a tavaly megkötött hároméves megállapodáshoz. Ezért az egészségbiztosító székházába hétfőre meghirdetett tárgyaláson a cégek többsége nem is vesz részt. A Medgyessy-kormány viszont az idén nem akar áremelést, inkább új négyéves egyezséget kínál.

Az Orbán-kormány tavaly három évre szóló gyógyszerár-megállapodást írt alá a gyártókkal. A jövő év végéig érvényes szerződés szerint a cégek 2001 és 2003 között évente az infláció 70 százalékával növelhették volna támogatott termékeik árát. Ez tavaly meg is történt. Az idei újabb drágulásra viszont már nem került sor, mert a Medgyessy-kormány hivatalba lépése után azonnal bejelentette: idén nem nőhetnek a lakossági gyógyszerkiadások, és év végéig elegendőnek kell lennie a támogatásokra költhető pénzkeretnek. Ez utóbbi annak ellenére bizonytalan, hogy a költségvetés módosításával 46 milliárd többletet juttattak a gyógyszerkeret kiegészítésére. A kormány ezért új, négy évre szóló egyezséget ajánlott a gyártóknak. Ezt szeptemberben írnák alá, s a gyártók az e héten kezdődő alku alapján januárban emelhetnének árat.