Polgármesterként az önkormányzati politika minél nagyobb részét akarja pártok fölöttivé tenni Katona Tamás, aki Budapest I. kerületében kíván indulni az őszi helyhatósági választásokon független jelöltként, a Magyar Demokrata Néppárt támogatásával.
A varsói nagyköveti posztról távozó politikus ezt hétfőn egy budapesti sajtóbeszélgetésen közölte.
Elmondta, hogy 1994-98 közötti I. kerületi polgármestersége alatt megkezdett terveit szeretné folytatni, és különös figyelmet kíván fordítani a kerületben élő nyugdíjasokra.
- Egy olyan kerületnek, ahol a lakosság 40 százaléka nyugdíjas, stílszerű, hogy fehér hajú polgármestere legyen - jegyezte meg Katona Tamás.
Kiemelte, hogy szeretné, ha újra olyan élénk párbeszéd lenne a társadalom és az önkormányzat vezetése között, mint polgármestersége idején volt.
A politikus reményét fejezte ki, hogy az MDNP mellett az MDF is támogatni fogja őt a választáson, de szívesen látja más politikai erők támogatását is.
Hozzátette, hogy a Fidesz sem döntene rosszul, ha az ő támogatását választaná.
- Budapest, XI. kerület Medvetalp utca 7.
- Alapterület 187 m2 Szobák 4 db Vételár 136,85 M Ft
- Budapest, IX. kerület Márton utca 10.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
Rovataink a Facebookon