A Magyar Rádió kormánypárti kurátorai pártatlan műsorokat akarnak

MTI
A Magyar Rádió (MR) Közalapítvány kuratóriumának négy, a kormánypártok által jelölt elnökségi tagja levélben kérte az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) elnökétől, hogy az általa vezetett testület saját hatáskörében járjon el a rádióműsorok pártatlanságát biztosító intézkedések meghozataláért. Ezt Agárdi Péter, Ambrus György és Gellért Kis Gábor, a kuratóriumi elnökség MSZP, illetve Szente Péter, SZDSZ által jelölt tagja közölte hétfőn a Pallas Páholyban tartott sajtótájékoztatóján.

A kuratóriumi csonka elnökség azt is kérte Körmendy-Ékes Judit ORTT-elnöktől, szerezzen érvényt az ORTT június 13-i határozatának, amely nem első ízben törvénysértőnek ítélte az MR gyakorlatát a Vasárnapi újság adásait illetően, és elrendelte a szükséges intézkedések megtételét a törvényes állapot helyreállítására. - A Vasárnapi újságnak nincs helye a Magyar Rádióban - jelentette ki Gellért Kis Gábor, s hozzátette: "a közszolgálati rádiónak nem az a feladata, hogy a médiapiac kiegyensúlyozatlanságát helyrepofozza, hanem, hogy a törvényeknek megfelelően működjön".

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

8 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szijjártó Péter: soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

6 órája

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19