Szeremley bírósághoz fordul az FKGP-székház ügyében
Szeremley Huba szerint érvényes az a szerződés, amelyet a Független Kisgazdapárt budapesti, Belgrád rakparti székházának eladásáról kötöttek január 3-án Torgyán József jelenlétében, a pártelnök irodájában.
A badacsonyi borász, szőlősgazda mindezt arra reagálva mondta, hogy a Torgyán József vezette Független Kisgazdapárt közlemény útján tudatta: "ha bárki is 2002. VII.31-i határidős szerződésre hivatkozna, az semmiképpen sem lehetne jogszerűen megkötött."
Szeremley Huba kérdésként megjegyezte: ha a párt érvénytelennek tekinti a szerződést, akkor miért nem fizetik vissza a foglalóként átvett 200 millió forintot?
Hozzáfűzte: a szerződést azzal a kitétellel kötötték, hogy ha a párt július 31-ig visszafizeti a 200 millió forintot és kamatait, akkor a kisgazdák tulajdonában marad az épület.
Megfogalmazása szerint zsarolás, hogy Torgyán József a határidő meghosszabbítását szabta annak feltételéül, hogy megadja az ügyvédi felhatalmazást a földhivatali bejegyzéshez.
Szeremley Huba közölte: már bírósághoz fordult a földhivatali bejegyeztetés ügyében.
Közölte: amint ez megtörtént, három napon belül átutalja a vételárból még járó 500 millió forintot a pártnak.
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.
5 órája
- Külföld
Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.
szeptember 12., 14:47
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58
- Belföld
Tárca nélkül október 1-től.
szeptember 12., 21:04
- Gazdaság
Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.
szeptember 9., 12:19