Múltfeltárás: a katonai Biztonsági Hivatal két kormánytagot talált
A Katonai Biztonsági Hivatal
két olyan volt kormánytagot talált, akik együttmuködtek a katonai
titkosszolgálatokkal; egyikük szerepel a Nemzetbiztonsági Hivatal
nyilvántartásában is - tudta meg az RTL Klub Híradója pénteken.
Az MTI korábban közölte: a Történeti Hivatal nyilvántartásában fellelhető
iratok szerint az előző kormányok tagjai közül egy személy írt alá a
belbiztonsági szervekkel együttműködési nyilatkozatot, három pedig jelentést
is adott.
Az állambiztonsági múltat vizsgáló parlamenti bizottság elnöke, Mécs Imre
szabad demokrata politikus korábban az MTI-nek elmondta: a Történeti Hivatal
nyilvántartásában 16 kormányzati szerepet vállalt politikus neve szerepel.
A rendszerváltozás óta hivatalba lépett kormányok tagjai közül kilencen
szerepelnek a Nemzetbiztonsági Hivatal nyilvántartásában, az erről szóló
jelentés csütörtökön érkezett meg az állambiztonsági múltat vizsgáló
parlamenti bizottsághoz.
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.
szeptember 9., 12:19
- Külföld
Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.
szeptember 12., 14:47
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58
- Belföld
Tárca nélkül október 1-től.
szeptember 12., 21:04
- Külföld
Minden nyolcadik embernek mennie kellett.
szeptember 11., 14:32