Deutsch külső szakértők után nyomoz
Deutsch Tamás hétfőn az összes miniszterhez írásbeli választ igénylő kérdést intézett, amely az adott tárcánál foglalkoztatott külső szakértők alkalmazására vonatkozik.
A politikus az MTI-nek nyilatkozva elmondta: választ vár arra, hogy a minisztériumok május 27. és augusztus 2. között bíztak-e meg a tárcáknál ellenőrzési, átvilágítási feladatokkal külső közreműködőket.
A fideszes frakcióvezető-helyettes azt is tudni szeretné, hogy ha születtek ilyen megbízások, akkor ezekről mikor és ki döntött, mikor kötötték meg a szerződéseket, milyen eljárás alapján választották ki a szakértőket, melyek voltak a kiválasztottak korábbi referenciái, meddig tart megbízásuk, mi a pontos feladatuk és egyáltalán mi indokolja külső szakértők alkalmazását.
- És ha szükségesek ezek az átvilágítások, akkor azokat miért nem a tárcák belső ellenőrei, vagy más állami szerv alkalmazottai végzik el - tudakolja Deutsch Tamás.
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.
4 órája
- Külföld
Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.
szeptember 12., 14:47
- Belföld
szeptember 10., 06:26
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58
- Belföld
Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.
2 órája