Mécs Imre szólt arról is, hogy kedden a Történeti Hivatalban és a Nemzetbiztonsági Hivatalban áttekintették az okmányokat, és ennek nyomán a korábban nyilvánosságra került számokhoz képest csökkent az érintettek listája.
Péterfalvi: Az érintettek nevét csak beleegyezésükkel hozzák nyilvánosságra
Az adatvédelmi biztos azt kéri a parlament vizsgálóbizottságaitól, hogy tevékenységük során az alkotmány egészét tekintsék mércének, úgy, hogy az alaptörvényben biztosított alapvető jogok ne szenvedjenek sérelmet a testületek működésének alapjául szolgáló alkotmányos szabályok érvényesülése folytán.
Mécs Imre, a rendszerváltozás után hivatalba lépett kormánytagok állambiztonsági múltjával foglalkozó országgyűlési bizottság szabad demokrata elnöke szerdán, sajtótájékoztatón ismertette Péterfalvi Attila ajánlását.
Kiemelte: az adatvédelmi biztos többek között felkéri az Országgyűlés vizsgálóbizottságait, hogy az érintettek beleegyezése nélkül ne hozzák nyilvánosságra személyes adataikat.
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.
szeptember 9., 12:19
- Külföld
Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.
szeptember 12., 14:47
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58
- Külföld
Minden nyolcadik embernek mennie kellett.
szeptember 11., 14:32
- Belföld
A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.
tegnap, 15:31