A parlament is vizsgálja az ISM költekezését

MTI
2002.08.09. 13:56
Vizsgálatot indít az Ifjúsági és Sportminisztérium "szakmaiságot nélkülöző" döntéseinek felderítésére a parlament sportbizottságának versenysport és létesítmény albizottsága. Érsek Zsolt, az albizottság elnöke pénteki, Egerben megtartott sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a tárca előző vezetése mintegy 18 milliárd forintnyi kötelezettségvállalással adta át a minisztériumot az új kormánynak. Közlése szerint ebből az összegből 13,5 milliárd forint a következő évre vonatkozik. A stadionok beléptető rendszerével kapcsolatos programra például április végéig 5,2 milliárd forintot költöttek el, miközben csak egy stadion rendszere készült el.
Ugyancsak a szakmaiságot nélkülöző lépésnek tartja a szocialista honatya, hogy a felsőmocsoládi sportcsarnok sok millió forintos támogatásáról szóló döntés - a pályázat benyújtásától számítva - hat nap alatt született meg. Miközben az Ifjúsági és Sportminisztérium milliárdos köztelezettségeket vállalt, a pályázatokon nyertes, nyári táborokat rendező szervezetek többsége az érvényes szerződések ellenére még a táborozási előleget sem kapta meg az idén - mondta el Török Zsolt szocialista képviselő.