Apollónia
15 °C
23 °C
Index - In English In English Eng

Javaslom a Hír tévének, jelentsenek fel

2008.08.02. 12:09
A Hír tévé szerint Tóth Viktor, Veres János pénzügyminiszter kampányfőnöke kábítószer-terjesztés gyanújába akarta keverni két munkatársukat. Ehhez felbéreltek egy dílert, aki kokaint csempészett volna a tévések kocsijába. A díler és Tóth Viktor között közvetítő ügyvéd, Helmeczy László szerint a díler kereste meg őket azzal, hogy a tévések tartoznak neki ezért lebuktatná őket. A rendőrséget a Hír tévé és Helmeczy is értesítette, a hatóság hamis vád gyanújával nyomoz, ismeretlen tettes ellen. A kérdés az, hogy ki keresett kit.

Az első pillanattól a hatóságok tudtával egyezkedett a drogdílerként bemutatkozó Barát Miklóssal Helmeczy László, Tóth Viktor jogi képviselője. Veres János pénzügyminiszter kampányfőnökének megért volna másfél millió forintot, hogy rendőrkézre juttassa a Hír tévé két riporterét, akik hónapok óta utaznak rá, mondta el a korábban fideszes parlamenti képviselő ügyvéd az Indexnek.

A Hír tévé pénteken sugárzott műsorában mutatta be azokat a hangfelvételeket, melyeken a Tóth Viktor nevében tárgyaló Helmeczy László felajánlja egy csupán Mikiként emlegetett állítólagos drogfutárnak, hogy megbízója kifizeti vásárlói - a Hír tévé két munkatársa - adóságát, ha telefonál, hogy mikor van 40 gramm kokain a két újságíró autójában.

Megkeresésünkre Helmeczy nem tagadta a beszélgetés tényét, de szerinte a Hír tévé koncepciózusan válogatott részleteket játszott csak le a beszélgetésből. Mint mondta, nem ők kérték, hogy drogot csempésszen a tévések kocsijába, hanem Barát Miklós (Miki) adott információt arról, hogy rendszeresen kokaint ad el nekik. "Az ügyfelemen keresztül végig a rendőrség látóterében volt az ügy" - állította Helmeczy.

A Célpont állításai szerint őket áprilisban kereste meg Miklós, aki amúgy büntetett előéletű. A férfi nekik azt állította, hogy Tóth Viktor környezete kereste meg őt, és adott megbízást arra, hogy kokaint csempésszen két Hír tévés újságíró autójába.

"Ne játsszuk el a Reichstag felgyújtását" - mondta az ügyről. Szerinte ugyanis nyilvánvalóan arról van szó, hogy a Hír tévé - a pénzügyminiszter elleni "előkészített boszorkányüldözési akció" keretében - "bűnügyet kreált maga ellen". Szerinte az ügy nagyon hasonlít a szavazatvásárlós esetre, amikor a Hír tévé azzal gyanúsította meg Tóthot, hogy telefonon szavazatok ára után érdeklődött szabolcsi térségekben. Később kiderült, hogy valójában a Hír tévé egyik munkatársa telefonált.

Megrendezett közúti ellenőrzés

A hírtelevízióban sugárzott beszélgetés hangfelvétele szerint Helmeczy azt közli beszélgetőpartnerével, hogy "hétfő legyen az akciónak a napja". Arra a kérdésre, hogy "hogyan tovább?", azt válaszolja: "Miki, most figyelj ide, ahogy ezeket megfogják, és már nekem visszajeleznek, én utána adom odafelé neked a lóvét".

A beszélgetőtárs ezután arról érdeklődik, hogy "melyik forgatókönyv lesz?". "Azt nem én döntöm el, hanem azt ők mondják meg, hogy hogy tudják. Mert azért az lenne a nagy fogás, tudod, hogy ha egy csapásra a kettőt megfogni. Mert akkor nem egy szál Kisberk Szabolcs oszt izé..., hanem a fél Hír tévé. Úgy kell megrendezni, hogy közúti ellenőrzés, a kutyás rendőr, van haveri kutya a rendőrökkel, és a kutya elkezd vergődni. Mintha véletlenszerű lenne, hogy a kutya észrevette volna" - válaszolja erre a hangfelvétel szerint Helmeczy László.

Helmeczy Tóth tudtával és utasítására kezdett egyezkedni a dílerrel. "Húzgálták a megbízómat" - mondja, utalva arra, hogy Tóth heteken át a célpont témája volt. Ennek során olyan dokumentumokat is felhasználtak, amiket eredetileg Veres János pénzügyminiszter adócsalásért elítélt egykori üzlettársa cégének egyik kocsijából loptak el. "Ezek után gondolja, hogy nincs olyan megbízói kör, aki fizetne az ezekre az urakra hátrányos információkért" - magyarázta Helmeczy a kockázatos döntés hátterét.

Az ügyvéd szerint a Hír tévé "hülyének nézi a hatóságokat", de könnyen ráfázhat, mert azt nem nehéz bizonyítani, hogy ki keresett kit. "Nem Tóth Viktor hívta Barát Miklóst, hanem fordítva" - mondta. Beszélgetésünk során folyamatosan értetlenkedett, hogy a Hír tévének ez miért éri meg, ahogy azt sem értette, hogy most miért őt támadják. Hiszen ő valódi ellenzéki volt, nagyapja és anyja is megjárta Rákosi börtöneit, apját a népi demokrácia ellenségeként bélyegezték meg, róla pedig Orbán Viktor mondta még 98-ban, hogy "Helmeczy László akkor vállalta el egy halálraítélt katolikus pap védelmét, amikor azt se tudtuk, hogy rendszerváltás van".

A rendőrök végül valóban a keretes írásunkban is idézett hétfői napon, június 2-án ütöttek rajta a díleren, aki akkor ült be a Hír tévé munkatársának kocsijába. A rajtaütést a Hír tévé bejelentése alapján tették, a tévések rögzítették is a történteket. Kábítószert sem a kocsiban, sem Miklósnál nem találtak, a férfinál talált anyag sütőpor volt. A rendőrségi határozat szövege szerint a kocsiban talált por kábítószerként nem használható, elhelyezésének célja a hatóságok félrevezetése és a tévések gyanúba keverése lehetett. A rendőrség hamis vád miatt indított eljárást, melynek során meghallgatták Helmeczyt is.

Az ügyvéd meggyőződése, hogy kreált ügyről beszélünk. "Azt ajánlom a Hír televíziónak, hogy ha bizonyítékaik vannak ellenem, jelentsenek fel" - mondta.