Orbánt bírálta a fideszes, visszahívták

2005.10.27. 15:38
Visszahívta a Fővárosi Közgyűlés csütörtöki ülésén Hont Andrást a kulturális bizottságból. A tisztségbe a Fidesz által delegált szakembert azért hivatta vissza az ellenzéki párt, mert néhány héttel korábban a Fidesz vezetési stílusát kritizálta egy nyilatkotában. Hont visszahívása ellen szót emelt a MIÉP éppúgy, mint az SZDSZ, a szavazáskor pedig többen, például Gy. Németh Erzsébet szocialista frakcióvezető is tartózkodott.

Visszahívta a főváros kulturális bizottságából Hont András erzsébetvárosi fideszes képviselőt a Fővárosi Közgyűlés. A visszahívás okait nem akarta a fővárosi Fidesz-frakcióból senki sem föltárni, információink szerint a cserét Deutsch Tamás VII. kerületi Fidesz-elnök kezdeményezte. Több egymástól független forrásunk azt állította, a legutóbbi frakcióülésen is szóba került az ügy, ahol világosan elhangzott: Deutsch szeretné a cserét. Úgy tudjuk kifogásként az merült fel, hogy a Heti Válaszban megjelent Hont-nyilatkozat burkoltan Orbán Viktor Fidesz-elnök vezetési gyakorlatát kritizálta. Deutsch cikkünk megjelenése után tagadta, hogy köze volna a váltáshoz (Lásd, keretes írásunkat!).

Az SZDSZ és a MIÉP is sajnálja

Hont András

Hont András
Budapesten született 1975-ben. Történész, joghallgató. 1994-ben önkormányzati képviselővé választják Budapest VII. kerületében. A következő ciklusban is képviselői mandátumhoz jut, ám erről a testület alakuló ülésén lemond, de a Művelődési Bizottságnak tagja marad. 2000-től tagja a Fővárosi Közgyűlésnek, ahol a Kulturális és a Városrendészeti Bizottságokban tevékenykedik. A Fidesznek 1990-től tagja. Előbb a párt Erzsébetvárosi Szervezetének alelnöke, majd 1995-től 2001-ig elnöke. Az 1994. és az 1998. évi országgyűlési választásokon Deutsch Tamás, 2002-ben Rockenbauer Zoltán kampányát vezette. Évekig versenyszerűen cselgáncsozott.

A cserét a tizenöt éves gyakorlat szerint vita nélkül hagyja jóvá ilyen esetben a közgyűlés, ám ez most nem így történt. A Hont Andrást Tóth Andreára lecserélő határozat elfogadása előtt Hont érdekében felszólalt Körmendi Ferenc, a kulturális bizottság szabad demokrata elnöke és Erkel Tibor MIÉP-es alelnök is. Körmendi azt hangoztatta, hogy a fideszes politikus az utóbbi öt évben sokat tett a főváros kulturális fejlődéséért, így megfontolásra ajánlotta az ellenzéki pártnak, hogy ne cseréje le szakemberét egy tapasztalatlanabb személyre.

Erkel Tibor pedig azt mondta a szavazás előtt, hogy sokat veszít a főváros kulturális élete, ha Hont Andrást visszahívják, mivel szerinte is sokat tett hozzá az ülések szakmai vitáihoz a kegyvesztett szakember. A Fidesz jelenlévő képviselői nem kommentálták a felszólalásokat, hanem azt kérték, vita nélkül döntsenek.

Gy. Németh is tartózkodott

A testület 40 igen szavazattal és öt tartrózkodás mellett jóváhagyta a cserét. A tartózkodók között volt Gy. Németh Erzsébet szocialista frakcióvezető is, aki az Index megkeresésére azzal indokolta voksát, hogy tudomása szerint nem szakmai, hanem politikai okokból hívták vissza a fideszes politikust. Gy. Németh is Hont érdemeit méltatta, leszögezve, sok vitájuk volt az utóbbi öt évben, de ettől még nem vitathatja el Hont András szakmai kvalitásait.

Hont kegyvesztetté válása az Index információi szerint a Heti Válasz egyik, két héttel ezelőtti számában megjelent nyilatkozattal áll összefüggésben. A hetilap az erzsébetvárosi fideszes csatározásokról írt hosszadalmas cikket. Az írás Garabits Károlynak, a párt kerületi alelnökének gyors előremenetelét boncolgatta, illetve előéletét mutatta be. Garabitsról egyébként az Index is írt. Megválasztása után nem sokkal nyilvánosságra hoztuk azt a levelet, amelyet néhány hónnappal a Fideszhez való csatlakozása előtt írt Szili Katalin házelnöknek, elpanaszolva, hiába próbál belépni a pártba, tagfelvételéi kérelmére egyszerűen nem reagál a helyi szocialista szervezet.

A menő vállalkozó Garabits egyébként 1994-96 között az MSZP frakció képviselőjeként dolgozott a kerületi képviselő-testületben, ám mint a HVG-nek adott interjújában elmondta, többek között azért távozott, mert nem övé lett egy neki ígért felügyelő-bizottsági elnöki poszt. Garabitsot szcientológus kapcsolatokkal is megvádolták. A kerületi ingatlankezelő egykori fizikai dolgozója ma tucatnyi cég tulajdonosa, amelyek ingatlanokkal foglalkoznak, illetve vendéglátóipari egységeket és játékgépeket üzemeltetnek. Az említett Heti Válasz cikkben Garabits azt sejtette, a személye elleni támadások mögött Hont András állhat. A lap megkérdezte a VII. kerületi Fidesz volt elnökét a vádakról, aki válasz gyanánt burkoltan a Fidesz-elnök vezetési gyakorlatát bírálta.

Elfelejtett dakota közmondás

"Kihagynám a megtisztelő lehetőséget, hogy Garabits Károlyról értekezzem. Szívesebben beszélek Arisztotelészről, aki szerint míg a királyságot hűséges emberek őrzik, addig a türannosz elsősorban barátai iránt bizalmatlan, és a hitványakat, a hízelgőket kedveli. Nem érdekelnek a konkrét személyek, sokkal inkább a mechanizmus izgat. Ha teljesen kikapcsoljuk a demokráciát, és helyette mindent egy központból akarunk eldönteni, akkor szükségszerűen a befolyással üzérkedők jutnak szerephez.

Ami pedig a Fideszért való tevékenykedést illeti, bár nem vagyok híve az efféle kitárulkozásoknak, a fölpiszkált düh egy személyes történetet mondat el velem. 2002-ben daganatot találtak a szemgödrömben, de saját felelősségemre elhagytam a kórházat, gondolván, Rockenbauer Zoltán kampányfőnökeként szükség lehet rám. Mások eközben szocialista barátaiknak szerveztek korteshadjáratot" - mondta a Heti Válasznak a politikus.

Hont András visszahívásunkra úgy reagált: "van egy, a helyzetre illő dakota közmondás, de az most nem jut eszembe."

Deutsch a helyén hagyta volna Hontot
Deutsch Tamás, a Fidesz VII. kerületi elnöke az Indexnek nyilatkozva határozottan tagadta, hogy bármilyen köze volna Hont András visszahívásához. Az Országgyűlés alelnöke leszögezte, hogy furcsállja is, de a fővárosi frakció nem kereste meg az ügyben, noha a kerület delegálta a politikust. Deutsch állítja, ha a váltás előtt tudomást szerez az ügyről javasolta volna a Fidesz városházi képviselőcsoportjának fontolja meg, hogy Hontot a helyén hagyja, hiszen kiváló szakmai színvonalon végezte munkáját az utóbbi öt évben. Azzal kapcsolatban semmiféle kifogás nem merült fel. Deutsch aláhúzta, bár Hontnak semmilyen vitatott ügye nincsen, ha volna is, a Fidesz nem az a párt, ahol a más véleményen lévőket szankciókkal sújtanák.