Mádl nem tüntetné ki Hornt

Hetvenedik születésnapja alkalmából magas állami kitüntetésre jelöli a kormány Horn Gyula volt miniszterelnököt. Mádl Ferenc köztársasági elnök ugyanakkor nem ért egyet a szocialista-szabaddemokrata kormány előterjesztésével.
Medgyessy Péter és Mádl Ferenc véleménye eltér Horn Gyula volt kormányfő kitüntetése ügyében - tudta meg az MTI pénteken a köztársasági elnöki hivatal sajtóosztályától.

A tucatnyi nemzetközi kitüntetés után...

Az előterjesztéssel kapcsolatos ellenvetéseiről Mádl Ferenc írásban tájékoztatta Medgyessy Péter kormányfőt, akitől a legutóbbi levelére még nem kapott választ - közölték a köztársasági elnöki hivatal sajtóosztályán.

Gál J. Zoltán kormányszóvivő a kabinet pénteki ülését követő sajtótájékoztatón kérdésre válaszolva mondta el, hogy hetvenedik születésnapja alkalmából magas állami kitüntetésre jelölik Horn Gyula volt miniszterelnököt. A hetven éves Horn Gyula a tucatnál több nemzetközi kitüntetés után érdemes egy magas magyar kitüntetésre is - tette hozzá Gál J. Zoltán, hozzáfűzve.

A kormányszóvivő elmondása szerint Medgyessy Péter kormányfő, Kovács László, az MSZP elnöke, a kormány SZDSZ-es miniszterei és Kiss Elemér, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter pénteken egy szerény, meleg hangulatú ünnepségen köszönti Horn Gyulát.

A németek nem felejtenek

Számos európai államférfi - köztük Németország elnöke és kormányfője, Johannes Rau és Gerhard Schröder - táviratban gratulált Horn Gyulának 70. születésnapja alkalmából. A német politikusok biztosították a volt kormányfőt arról, hogy országuk nem felejti el 1989-es személyes hozzájárulását Európa egyesítéséhez, a német megosztottság legyőzéséhez. "Az Ön bátor döntése lehetővé tette a vasfüggöny felszámolását, hozzájárult a hidegháború befejezéséhez és előkészítette az utat a német és az európai egység számára" - írta táviratában Johannes Rau.

A 70 éves Horn Gyuláról a Frankfurter Allgemeine Zeitung "A hidegvágós ember" címmel közölt pénteken születésnapi megemlékezést. Georg Paul Hefty rovatvezető rámutatott: a német származású budapesti proletárfiú pályájának kezdete a kommunista diktatúra megszilárdítását szolgálta, ennek megfelelően kitűnt az 1956-os népfelkelés leverésében. Ugyanakkor a német konzervatív újság felidézte, hogy a rendszerváltást megelőző ideológiai fellazulást külpolitikai síkon Horn tette lehetővé. 1989 tavaszán osztrák kollégájával együtt vágta át a "vasfüggönyt" a szabad és a rab világ határán, majd pár hónappal később bejelentette: az NDK-s menekültek nyugatra távozhatnak Magyarországról. Ezért megkapta a Nemzetközi Károly-díjat, jóllehet a döntést nem ő, hanem Németh Miklós miniszterelnök hozta meg.

Rövidebb méltatást közölt pénteken Hornról a Südeutsche Zeitung is. Michael Frank bécsi tudósító szintén áttekintést adott a szocialista politikus pályafutásáról, megjegyezve, hogy az áprilisi választásokból az MSZP került ki győztesen, s az új kormány élére Medgyessy Péter, Horn egykori pénzügyminisztere került. "Jóllehet már régóta a háttérben van, Horn Gyula még mindig sok szálat tart a kezében" - jegyezte meg a Süddeutsche Zeitung tudósítója.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

11 órája

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

9 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Kultúr
Másodszor is jelölték Donald Trumpot a 2021-es Nobel-békedíjra

Egy svéd parlamenti képviselő szerint a szerb-koszovói gazdasági megállapodásért is megkaphatná.

szeptember 12., 06:37