Emília
18 °C
26 °C

Érvénytelen a Hospinvest egri pályázata

2008.09.15. 11:55
A Heves Megyei Bíróság jogerősen hatályon kívül helyezte a megyei önkormányzat határozatát, amely a HospInvest Zrt.-t nyilvánította az egri kórház vagyonkezelésére kiírt pályázat győztesévé. A Hospinvest szerint a döntés nem érinti a vagyonkezelői szerződést, így október 1-től átvehetik a kórház működtetését. A bíróság szerint a cég banki igazolása nem volt megfelelőek a pályázathoz, a Hospinvest viszont azt állítja: ezeket pótolták, s soha nem volt tartozásuk.

Jogerősen hatályon kívül helyezte a Heves Megyei Bíróság a megyei önkormányzat azon határozatát, amely a Hospinvest Zrt.-t nyilvánította az egri kórház vagyonkezelésére kiírt pályázat győztesévé.

A Hospinvest pályázati dokumentációjához csatolt banki igazolás nem felelt meg a pályázati kiírásban foglaltaknak. Vagyis abból egyértelműen nem állapítható meg, hogy a cég számláján 2005. január 1.-től, vagyis a kiírásban megjelölt időponttól, nem volt sorban állás - indokolta az ítéletet a tanácsvezető bírónő.

Ebben a helyzetben a megyegyűlésnek érzékelni kellett volna, hogy az ajánlat érvénytelen, ennek ellenére, jogszabálysértő módon határozatot hozott a pályázati anyag elfogadásáról - mondta Czuczai Zsuzsanna, a bíróság elnöke.

Közigazgatási hivatal kontra megyegyűlés

A megyegyűlés ellen az illetékes közigazgatási hivatal nyújtott be keresetet. Az Észak-Magyarországi Regionális Közigazgatási Hivatal ugyanis korábban a Fidesz bejelentése alapján felszólította a megyegyűlést az egri kórház működtetéséről szóló szerződés hatályon kívül helyezésére, a megye azonban ennek nem tett eleget.

A pályázatban a cég két számlavezető bankja közül az egyik csak két évre visszamenőleg igazolta, hogy nincsenek tartozások és sorban álló követelések, a pályázat kiírói azonban három évről kértek ilyen igazolást.

A cég állítása szerint ezt a hiányt később pótolta, és benyújtotta a szükséges banki igazolásokat. A Hospinvest számlavezető bankja a második igazolásban bemutatta, hogy nem csak 2005. január 1. óta, de soha azt megelőzően sem volt sorban állás a Hospinvest Zrt. nála vezetett számláján, olvasható a Hospinvest korábban kiadott közleményében.

Korábban Merczel József a Heves Megyei Közgyűlés szocialista alelnöke is azzal érvelt, hogy a beadott igazolásokból egyértelműen kiderült, hogy a pályázó folyamatosan eleget tesz fizetési kötelezettségeinek, vagyis megbízható. A 2008-ban kiállított bankgarancia a 2006-os és 2007-es üzleti évre, vagyis az elmúlt három évre vonatkozik, állította.

A Hospinvest átveszi a kórházat

"A Hospinvest mindenben jogszerűen járt el, a pályázati kiírásnak megfelelően adta be a pályázatát. Az ítélet nem érinti a szerződés érvényességét, tehát a munkát folytatjuk, a kórház üzemeltetését terveink szerint október 1-jén megkezdjük", kommentálta a bíróság hétfői ítéletét Kollányi Gábor a Hospinvest elnöke. A mai tárgyaláson a HospInvest nem volt sem felperes, sem alperes, hangsúlyozta Kollányi.

Sós Tamás, a Heves Megyei Közgyűlés szocialista elnöke máris bejelentette, hogy felülvizsgálati eljárást kezdeményez a Legfelsőbb Bíróságnál az ítélet ellen. Határozott jogi álláspontunk, hogy a pályázati eljárás során és a pályázat nyertesének kihirdetésekor valamennyi jogszabálynak megfelelően jártunk el, olvasható az elnök közleményében.

Az elnök szerint a per felperese azt sérelmezte, hogy a közel 1500 oldalas pályázati dokumentációban fellelhető egy darab banki igazolás bizonyos formai követelményeknek nem felel meg. Sós Tamás ugyanakkor megerősítette, hogy a Heves Megyei Bíróság ítélete a Heves Megyei Önkormányzat és a HospInvest Zrt. között a HMÖ Markhot Ferenc Kórház-Rendelőintézet működtetésére létrejött szerződés érvényességét és hatályosságát semmilyen módon nem érinti.

Feszült légkör

A Heves Megyei Önkormányzat március 25-én, egy botrányos körülmények között zajló ülésen hagyta jóvá azt a szerződést, amelynek alapján a következő 20 évben a Hospinvest Zrt. működtetheti a Heves Megyei Markhot Ferenc Kórházat. A projektre a Debreceni Egyetem is pályázott, a megyegyűlés azonban a Hospinvest pályázata mellett döntött, amely 6 milliárd forintos fejlesztést vállalt bankgaranciával és vállalta a kórházban dolgozók továbbfoglalkoztatását.

A Fidesz mindvégig azzal vádolta a megye szocialista vezetését, hogy a Hospinvestre szabták a pályázatot. A cég az intézmény 1214 dolgozójának új szerződést ajánlott. Közalkalmazotti státuszukat ugyan nem tarthatták meg, de az ajánlat a korábbi fizetés megtartását, sőt 15 százalékos emelését is tartalmazta.

A Hospinvest ellen Egerben szervezett ellenállás indult. Feszült körülmények között zajlott a szerződések aláírása. A munkaszerződések miatt bírósághoz fordultak az egészségügyi érdekvédelmi szervezetek, keresetüket azonban elutasította a bíróság.

Újabb határidők

A cég augusztus elejére mintegy 800 dolgozóval kötött szerződést, s így augusztus 18-ig benyújthatta a működési engedélyhez szükséges kérelmet az ÁNTSZ-hez. A hatóság azonban hiánypótlást rendelt el.

A cégnek eredetileg szeptember 1-ig kellett volna átvennie az intézményt. A hevesi megyegyűlés azonban 60 nappal meghosszabbította a határidőt, míg a szükséges engedélyek megérkeznek. Erre a vagyonkezelői szerződés lehetőséget adott.

Szeptember elején három orvos és egy szakápoló éhségsztrájkot kezdett, s több dolgozó sztrájkot helyezett kilátásba az intézmény működtetésének privatizációja ellen.