Vilmos
10 °C
22 °C

Feloszlatják a hevesi megyegyűlést

2007.02.03. 09:39
Hétfőn jelenti be a regionális közigazgatási hivatal vezetője, hogy kezdeményezi a Heves megyei közgyűlés feloszlatását – értesült a Népszava. A testületben október óta nem sikerült feloldani a patthelyzetet, így az hónapok óta törvénytelenül működik.

Egyenlő arányban szerzett megyei közgyűlési mandátumokat az MSZP és az öt ellenzéki pártból álló, Fidesz vezette választási szövetség október elsején. A választások után húsz-húsz kormánypárti és ellenzéki képviselő került a megyegyűlésbe, ahol így patthelyzet alakult ki.

A közgyűlés elnök, tisztségviselők és bizottságok nélkül, így törvénysértő módon működik hónapok óta, ezért várható annak feloszlatása. A Népszava úgy tudják, a feloszlatás szándékát a közigazgatási hivatal már tudatta az önkormányzati tárcával.

A közgyűlés feloszlatása, amire legkorábban márciusban kerülhet sor, a rendszerváltás óta példátlan lépés lesz, bár hosszú procedúra előzi meg. A közigazgatási hivatalnak a szaktárcánál kell jelezni az alkotmányellenes működést, ezt követően a kormány elé kerülhet a kérdés, majd – akár az alkotmánybírósági állásfoglalást is megvárva – a parlament dönt a feloszlatásról, írja a Népszava.