Megint lesz jégpálya a Parlament előtt

2003.11.12. 08:28
A tavaszi szünet alatt ismét síkos lesz a Kossuth tér - értesült a Magyar Hírlap. A Miniszterelnöki Hivatal (MeH)közbeszerzési pályázatot írt ki a műjégpálya működtetésére, amelyre még péntekig lehet jelentkezni.
A MeH a tavalyi siker után úgy döntött, az idén is a korcsolyázóké lehet az Országház előtti parkoló. Az 1500 négyzetméteres jégfelület kialakítására és a kapcsolódó programok kialakítására október végén írtak ki pályázatot.

Kevesebbet szánnak rá

A Magyar Hírlap szerint a pályázati csomagot eddig csak három cég vitte el. A pályázat határideje november 14-e, tehát alig valószínű, hogy újabb cég kerülne a pályázók közé. Döntés december elejére várható.

A rendezvény megvalósítására szánt kormányzati keret mértékéről a MeH kommunikációs központjában nem nyilatkoztak a napilap kérdésére, mondván a nagyságrend ismeretében a pályázók nem törekednének olcsóbb ajánlatokra. Annyit azonban elárultak, hogy az esemény költségvetése kevesebb lesz, mint tavaly télen volt.

Az egyszerre háromszáz fő befogadására alkalmas arénát három nap alatt állítják fel, a megnyitó várhatóan december 19-én lesz.

Tavaly nem ment simán

A pálya felállítását és üzemeltetését tavaly 45 millió forintból oldotta meg a pályázaton nyertes Szín-lap Kft., a beruházás költségeit azonban a Szerencsejáték Rt. vállalta magára. A MeH e célra elkülönített összeget így karitatív célokra fordíthatta a kormány.

A közbeszerzési eljárás tisztaságát számos bírálat érte tavaly - emlékeztet a napilap -, a kivitelezés jogát elnyert cég ugyanis egy XVIII. kerületi szocialista önkormányzati képviselőhöz, illetve családjához volt köthető. Az ügyet Deutsch Tamás Keller László figyelmébe ajánlotta, azonban a közpénzügyi államtitkár szerint a MeH sajtófőosztálya teljes részletességgel nyilvánosságra hozta a jégpálya pályázatának történetét, ezért különösebb vizsgálatra nem volt szükség.