Huszonkilenc éves MSZP-s győzött Szegeden

A szavazatok 51 százalékát szerezte meg az MSZP jelöltje, Solymos László a szegedi időközi önkormányzati választásokon vasárnap. A Fidesz és a KDNP közös jelöltje 46 százalékot kapott, a szavazás menetét kisebb incidens zavarta meg.


Solymos László (mszp.hu)
Négy jelöltből Solymos László, az MSZP 29 éves jelöltje nyerte a szegedi időközi önkormányzati választásokat, a szavazatok csaknem 51 százalékával. A szavazatok 46 százalékát a Fidesz-KDNP jelöltje kapta, a többi szavazaton a MIÉP és egy civil szervezet jelöltje osztozott.

Solymos 28 éves, nős, közgazdasági szakokleveles jogász, mindkét diplomáját Szegeden szerezte. 1998 óta az MSZP tagja, 2002 óta Botka László szegedi polgármester kabinetfőnöke.

Az Indexnek elmondta, az elmúlt két évben Szegeden tapasztalható fejlődés miatt nem csodálkozik, hogy ő nyert. Solymos szerint közvélemény-kutatások is igazolták, hogy a szegediek 80 százaléka egyetért azzal, amit a város szocialista vezetése csinál.

Rosszul tüntették fel a MIÉP-es jelölt nevét

Megzavarta a vasárnapi választás menetét, hogy a MIÉP-es jelölt, Hajdú András keresztnevét tévesen tüntették fel a szavazólapokon. A Választási Bizottság úgy döntött, hogy áthúzza a rossz nevet, és föléírja a jót. A MIÉP helyi szervezete óvást nyújtott be a szerinte szabálytalan szavazás miatt.

Solymos úgy tudja, hogy a botrány végül elült, mint mondta, a választási bizottság hat szavazattal és nulla ellenszavazattal, tehát a MIÉP-es tag egyetértésével fogadta el az időközi választás eredményét.

A 21. választókerületben azért rendeztek időközi választásokat, mert az egyik szocialista önkormányzati képviselő lemondott mandátumáról külpolitikai karrierje érdekében.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25