Álmok álmodói: órák álomhaszonnal

Akár 140 millió forintos extraprofitot is elérhetett a Millenáris Rt. azokon az olcsó műanyag karórákon, melyeket a Millenáris parkban berendezett Álmok álmodói című kiállítás látogatóinak osztogattak - írja a Magyar Hírlap. A reklámkarórákat azok kapták, akik belépőt vásároltak az Álmok álmodói kiállításra. A most megvizsgált, több százmillió forintra kötött vállalkozói szerződések - a jogi szakértő szerint - előre "kivédték" a feltűnő értékaránytalanságot.
A lap korábban is "hírbe hozta" a Millenáris Rt.-t az órákkal, méghozzá azzal, hogy megírta: az "Álmok álmodói" logót filléres órákra tették rá, mégis 201 millió 250 ezer forintra kötöttek vállalkozási szerződést a kiállítási emlék karóra megtervezésére, logóval való ellátására és beszerzésére. A busás hasznot hozó ügylet egyike annak a tíz eseti szerződésnek, melyet hirdetmény közzététele nélküli tárgyalásos közbeszerzési eljárás eredményeként jöttek létre.

A Magyar Hírlap adatai szerint a gyakori visszatérő vendégekkel együtt 373 520 látogatója volt a Millenáris Park területén lévő kiállításközpontnak az év elejétől május 31-éig. Azt pontosan nem lehet tudni, hogy hány emlék karórát osztottak ki, de a következő leltár után ez is kiderül. A filléres műanyag emléktárgy arra szolgál, hogy felmutatásával visszatérhessen a kiállításra, aki nem tudta megszemlélni első alkalommal valamennyi látnivalót.

Számtan

Ha 73 ezer visszatérő vendég volt, és eszerint csupán a látogatók egyötöde kopogtatott újra a már korábban az 1000 forintos belépődíjhoz kapott emlékórával, 300 ezer karóra "kelt el" az öt hónap alatt. Az extraprofit akár a 140 milliót is elérhette, hiszen a filléres műanyag óra és a logó együttes értéke darabonként 200 forintra tehető. Ez - a jóindulattal feltételezett 300 ezer új látogató esetén - 60 milliós költséget jelent. Vagyis csak a "karóraüzlet" extraprofitot hozhatott az rt.-nek.

Vállalkozói érdek

A szerződő felek, a Millenáris Kht. és az rt. a keretszerződésben még az értékaránytalanság esetére is rendelkeztek, és mértékét a szerződésekben a vállalkozói ellenérték százalékában meghatározták. Így kétséges a szerződések feltűnő értékaránytalansága esetére a Ptk. alapján az egy éven belüli megtámadási jog bíróság előtti eredményes érvényesítése - írja a Magyar Hírlap. A vizsgálat megállapította: "A felek kölcsönös és legteljesebb egyetértésével egyoldalúan a vállalkozói érdek érvényesült."

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

4 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Szijjártó Péter: soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

2 órája