IHM-botrány: Medgyessyn múlik Rácz állása

2003.04.11. 20:53
Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter kezdeményezte a miniszterelnöknél Rácz Zsolt minisztérium közigazgatási államtitkár felmentését. Rácz felmentését nem azért kéri a miniszter, mert volt munkahelye, a Sarkadi és Társai Ügyvédi Iroda is részt vesz a hírközlési törvény módosítási munkálataiban, hanem azért, mert a hétfői parlamenti felszólalásához nem kapott teljes körű tájékoztatást erről.
Az informatikai minisztérium pénteken az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a minisztériumi belső vizsgálata megállapította, hogy az elmúlt napokban napvilágot látott híresztelésekkel szemben semmilyen összeférhetetlenség nem áll fenn a közigazgatási államtitkár és a vádaskodások tárgyát képező, közbeszerzési eljárás alapján folyó átfogó jogszabály-előkészítő tevékenység között.

Ugyanakkor a miniszter sajnálattal állapította meg, hogy a hétfői parlamenti felszólalásához nem kapott teljes körű tájékoztatást a kérdésről, ezért kezdeményezte a hivatal működéséért felelős közigazgatási államtitkár felmentését.

Rogán Antal fideszes képviselő csütörtökön azt kérte számon Kovács Kálmánon, hogy miért nem mond igazat azzal kapcsolatban, hogy a hírközlési törvény módosítási munkálataiban a tárca közigazgatási államtitkárának régi munkahelye, a Sarkadi és Társai Ügyvédi Iroda is részt vesz.

Rogán Antal csütörtöki sajtótájékoztatóján bemutatott egy projektlistát, amely szerint az összességében 431 milliós megbízás győztese a KPMG tanácsadó cég volt, de a joganyag előkészítését tíz alvállalkozóval osztozkodva végzi. Az alvállalkozók között tíz százalékot meghaladó részesedéssel bír a Réczicza Ügyvédi Iroda White and Case LLP.

A tíz százalék alatti megbízásokat szerző cégek nevének nyilvánosságra hozatalát a törvény nem teszi kötelezővé. A Sarkadi és Társa Ügyvédi Iroda mellett a kisebb részesedésű közreműködők között található még az Infrapont, az Econet.hu Rt., az Expert MC Kft. és a Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem távközlés-technikai tanszéke.