Nem nyomoz tovább a rendőrség az imázsközpont ügyében

Bűncselekmény hiányában szűntette meg a BRFK azt a nyomozást, ahol az volt a gyanú: az imázsközpont közérdekű adatokat titkolt el, amikor nem tájékoztatta arról a nyilvánosságot, kik hozták ki győztesként a pályázatokon a Happy End Kft.-t A Magyar Hírlap úgy tudja: hamarosan értesítik a feljelentő Keller Lászlót, aki panasszal élhet a döntés ellen.
A rendőrség szerint nem bűncselekmény, hogy a Miniszterelnöki Hivatal Országimázs Központja hónapokig nem volt hajlandó közölni: név szerint kik bírálták el a Happy End Kft. győztesnek bizonyuló pályázataiat. A Fidesz korábbi és mostani kampányát is menedzselő vállalkozás két közbeszerzési pályázaton is sikerrel szerepelt. Először a kormányzat külső kommunikációs munkáinak elvégzésével bízták meg a Wermer András miniszterelnöki médiatanácsadó által létrehozott céget, majd 4,2 milliárd forintos pályázatot nyerhettek belső és külső imázsformálásra.

A Magyar Hírlap hónapokon át szerette volna kideríteni, hogy a 4,2 milliárdos mnegbízást eredményező pályázatot ki bírálta el, de az ügyészség vizsgálódásának megkezdéséig hiába kérték a névsort. Az ügyészég pedig azt követően fordult a rendőrséghez, hog Keller Lászó szocialista politikus kérdést intézett a legfőbb ügyészhez, azt tudakolva tőle: nem valósul-e meg a jogosulatlan adatkezelés vétsége, illetve a közérdekű adatok eltitkolása, hiszen az adatvédelmi biztos ajánlása ellenére is adós maradt addig a MeH a listával.

Nem bűncselekmény a titkolózás

A rendőrség nem értékelte bűncselekményként, hogy az Országimázs Központ nem volt hajlandó nyilvánosságra hozni: személy szerint kik nyilvánították nyertesnek a Happy End Kft. 4,2 milliárd forintos országimázs pályázatát - számolt be a legfrissebb fejleményről a Magyar hírlap szombati száma. A lap értesülései szerint a nyomozást megszüntető határozatot rövidesen megküldik a feljelentőnek, Keller László szocialista képviselőnek, aki panasszal élhet a döntés ellen.

Az ifjúságvédelmi osztály mérlegelt

A Magyar Hírlap úgy tudja, hogy a rendőrségnél teljesen szokatlan módon a BRFK gyermek- és ifjúságvédelmi alosztályára bízták azt, hogy mérlegelje kell-e eljárást indítani. Végül jogosulatlan adatkezelés alapos gyanúja miatt megindult a nyomozás, amely során számos tanút, köztük a napilap munkatársát is meghallgatták a vizsgálók. A napokban végül megszületett a döntés, amely szerint nem értékelhető bűncselekményként a pályázatokat elbíráló bizottság névsorának eltitkolása.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

1 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04