Az ÁSZ revizorai lehetnek az első tanúk imázsügyben

Keddre végezhet a rendőrség a Dominium '64 Kft telephelyén átvizsgált több köbméternyi irat lefoglalásával. Az Országimázs Központtal szerződő Fidesz közeli cégek ügyében az Állami Számvevőszék és a MeH alkalmazottai lehetnek az első tanúk. Bár a rendőrséghez is eljutottak az ügyben érintettek külföldre távozásáról szóló hírek, egyelőre nem tesznek semmit ennek megakadályozására.
Keddre talán végzenek a nyomozók annak a két köbméternyi iratnak a lefoglalásával, amit a Domínium '64 Kft, csévharaszti telephelyén válogatnak már napok óta - nyilatkozta az Indexnek Németh László ezredes, a nyomozás egyik irányítója. Ezt követően szerdán kezdődhetnek a tanúkihallgatások az Országimázs Központtal szerződő Fidesz közeli cégek, a Happy End és az Ezüsthajó Kft ügyében elrendelt nyomozás során. Ezzel párhozamosan rendszerezik, valamint értékelik és elemzik a lefoglalt iratokat a nyomozók.

Rossz szerződést kötni nem bűncselekmény

Elsőként azokat faggatják majd a hatóságok, akik ellenőrizték az imázsközpont és a két Fidesz közeli cég szerződéseit és a szerződéskötés körülményeit. Így az Állami Számvevőszék valamint a Miniszterelnöki Hivatal ellenőrzési főosztályának munkatársai lesznek az első tanúk az ügyben. Utánuk következnek a szakértők, valamint azok, akik a szerződéseket kötötték. Önmagában ugyanis egy rossz szerződést kötni még nem jelenti bűncselekmény elkövetését - mondta Németh László.

"Hiába mennek bárhova is"

Addig azonban, amíg a döntéshozók meghallgatására sor kerül még hónapok is eltelhetnek, ez a kör azonban már a gyanúsítottak köre is lehet - válaszolta kérdésünkre Németh László. Annak ellenére, hogy a rendőrséghez is eljutottak olyan hírek, amelyek szerint közülük többek is hirtelen elhagyták az országot a rendőrség még nem tesz, mert nem is tehet semmi- jelentette ki Németh László ezredes. Majd csak akkor, ha szükség lesz az ő meghallgatásukra. Akkor pedig hibába mentek bárhova is - mondta Németh.

Ismeretlen tettes

A múlt héten több köbméternyi iratot foglalt le a rendőrség az Országimázs Központtal szerződésben álló, a Fidesz kampányaiban közreműködő két cég, a Happy End Kft és az Ezüsthajó Kft. közös budapesti irodájában. Pénteken a Dominium '64 Kft csévharaszti telepén is iratokat foglaltak le, a Wermer András érdekeltségi körébe tartozó cégnél dolgozik ugyanis az Ezüsthajó és a Happy End könyvelője is. A nyomozást hűtlen kezelés miatt egyelőre ismeretlen tettes ellen folytatják a hatóságok.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

2 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04