Az országimázs titka

2000.09.19. 19:11
A parlament költségvetési bizottságának szocialista alelnöke, illetve egyik tagja az MTI-hez eljuttatott keddi közleményében sajnálatát és megdöbbenését fejezi ki amiatt, hogy az "Országimázs Központ (OK) alkalmazottai megakadályozták őket képviselői jogosítványuk gyakorlásában". Az OK közleménye szerint viszont irat-betekintési joggal csak az Állami Számvevőszék, az ügyészi szervek, a független magyar bíróságok és a rendvédelmi szervezetek rendelkeznek.
Keller László és Veres János szerint a jelenlegi törvények szerint képviselői igazolvánnyal bármelyik képviselő bármelyik hivatalba bemehet, kérdéseket tehet fel és betekinthet az iratokba. Ha ebben megakadályozzák, megszegik a törvényt. Keller László és Veres János tudatja: előzetes értesítést követően kedden betekintést kértek az Országimázs Központ kötelezettség-vállalásait rögzítő szerződésekbe. Arra hivatkoztak, hogy erre az ÁFA-törvény módosításával kapcsolatos vitára való felkészülésük miatt lett volna szükség.

"Stumpf haladéktalanul vonja le a következtetéseket"

Közleményük szerint a központot vezető főosztályvezető - noha az épületben tartózkodott - nem fogadta őket, a központ alkalmazottai a szerződésekbe nem engedtek betekintést, és elzárkóztak attól is, hogy Keller László kérésére jegyzőkönyvet vegyenek fel a látogatásról. Keller László szerint a központ titkolódzásával nem imázst épít, hanem imázst rombol.

Az MSZP-s képviselők elfogadhatatlannak tartják, hogy akadályozták őket munkájuk végzésében azok a köztisztviselők, akiket közpénzekből fizetnek, ezért kérik Stumpf István kancelláriaminisztert, hogy a történtek miatt "a következtetéseket haladéktalanul vonja le".

A közleményt szóban kiegészítve Keller László az MTI-nek elmondta: írásbeli kérdésben vár választ Stumpf Istvántól arra, hogy milyen közigazgatási szakvizsgával és gyakorlattal rendelkezik Tóth István Zoltán főosztályvezető, illetve, hogy a kancelláriaminiszter milyen következtetéseket von le az esetből.

Országimázs Központ mindenben eleget tesz törvényi kötelezettségeinek

A magyar jogrend értelmében irat-betekintési joggal az Állami Számvevőszék, az ügyészi szervek, a független magyar bíróságok és a rendvédelmi szervezetek rendelkeznek a megfelelő jogszabályi feltételek teljesülése esetén - tartalmazza a Miniszterelnöki Hivatal Országimázs Központjának keddi közleménye, amellyel MSZP-s képviselők bírálatára reagál. Az Országimázs Központ a maga eszközeivel továbbra is mindent megtesz azért, hogy hozzájáruljon a millennium eseményein keresztül egy megújuló, otthonos, közös nemzeti hagyományaira, európai értékeire büszke Magyarország arculatának létrehozásához - áll a dokumentumban.

A közlemény szerint mivel az Országimázs Központ mindenben eleget tesz törvényi kötelezettségeinek, a törvények szellemétől és betűjétől épp ezért nem áll módjában eltérni sem most, sem a jövőben. A magyar jogrendszer - az európaival összhangban - irat-betekintési jogot minden esetben törvényben nevesített módon biztosít az arra hivatott testületeknek és szervezeteknek.

Az Országimázs Központ munkatársai sajnálatosnak tartanák, ha köztisztviselőként politikai támadások kereszttüzébe kerülnének - áll a közleményben