714 ezer négyzetméter államigazgatás

2006.07.06. 10:09
A kormány felmérte, milyen épületeket használ Budapesten, ez előfeltétele annak, hogy a fölöslegeseket eladják. Korábban Szilvásy György 200-250 milliárd forint értékű ingatlan eladását harangozta be, a kilencvennyolc ingatlant tartalmazó listán viszont összesen csak 196 milliárdnyi állami birtokú ingatlan szerepel.

"Hát, tud még nekem meglepetést okozni ez a közigazgatás! Van itt bizony mit megtakarítani, van itt mit spórolni!" Gyurcsány Ferenc saját blogján ezekkel a mondatokkal fejezte ki döbbenetét miután megmutattak neki egy, a minisztériumok és különböző központi költségvetési szervek, hivatalok ingatlanait és azok címeit tartalmazó listát.

Becsült érték 196 milliárd

Az Index információi szerint a miniszterelnök egy kilencvennyolc tételből álló listát kapott kézhez az eladható ingatlanokból. Az ingatlanvagyon összesítése az új kormányzati negyed tervének előkészítéséhez készült, és a börtönök, a rendőrkapitányságok, felsőoktatási intézmények, kórházak valamint még néhány intézmény kivételével az összes állami szerv irodaházait, oktatási központjait, üdülőit, sőt garázsait is számba veszi. A lajstromból hiányzik a földművelésügyi tárca jelenlegi, Kossuth téri épülete. A tervek szerint ott a miniszterelnöki hivatal, és a kormányfő kapna irodákat.

A lista összeállítói szerint a minisztériumok és háttérintézményeik ingatlanjainak összmérete 713 985 négyzetméter, becsült értéke pedig jelenlegi áron megközelíti a 196 milliárd forintot. A kormányfő által megálmodott spórolás akkor lenne valódi megtakarítás, ha az új kormányzati központ kialakítása kevesebbe kerülne, mint amennyi az összes, az említett listán szereplő ingatlan eladásából befolyna, de döntés még egyikről sincs.


A Földművelésügyi Minisztérium, ami megmarad

Felszabaduló alapterület

Nagyobb tételek a Belvárosban
Az Index birtokába jutott lajstrom alapján - belekalkulálva a számbavételből kihagyott intézmények, egyetemek, rendészeti szervek épületteinek becsült alapterületét - az állam intézményei legalább akkora irodaterületen működhetnek a fővárosban, mint Budapest teljes modern üzleti irodabázisa. A fővárosban jelenleg körülbelül egymillió négyzetméternyi 'A' kategóriás, azaz a nyugati standard szerint is jó minőségű irodaterület található. A kancelláriaminiszter kijelentéseiből az tűnik ki, hogy az állam az ingatlanosok által várt, a mostani irodállomány 10 százalékát kitevőnél nagyobb eladásokra készül. A belvárosi épületekre, vagy azok telkeire szakértők szerint nagy lesz a kereslet, mert az elmúlt években gyakorlatilag lehetetlen volt építési telket szerezni. A közigazgatás által használt épületek viszont jelentős felújítás, átépítés vagy teljes újraépítés nélkül nem piacképesek a fővárosi 'A' kategóriások között.
Az összesített becsérték azért érdekes, mert Szilvásy György a kormányátalakítás részleteinek bejelentésekor azt állította, hogy az állami portfólióból mintegy 200-250 milliárd forint értékű ingatlant értékesítenek majd. A kancelláriaminiszter szerint ezek az épületek az amúgy is szükséges összevonások és leépítések miatt felszabaduló hely miatt válnak szükségtelenné. A 196 milliárdos lista nagyobb része azonban olyan minisztériumi irodaházakat sorol fel, amelyeket a közeljövőben biztosan nem adnak el. Úgy tudjuk, vannak olyan épületek is, amelyeket valószínűleg eladnának, és a kormányzati negyed létrehozásáig visszabérelnének.

Nagy hely az APEH-nek

Információink szerint a kormányzati átszervezés előzetes akcióterve alapján csupán egy kisebb csoportot képeznek azok az ingatlanok, amelyek a használó intézmény megszűnése vagy elköltözése miatt megüresednek, és ezért gyorsan eladhatóvá válnak. Ebbe a kategóriába több nagyértékű, telekkel rendelkező II. és XII. kerületi ingatlan került ugyan, de értékesítésükből - az Index becslései szerint - legfeljebb 25 milliárdos bevétele származhat a költségvetésnek. A lista alapján egyébként a fővárosban az APEH rendelkezik a legtöbb nagy irodaházzal. Az adóhatóság közel 30 milliárdos bruttóértékűre becsült 18 ingatlana összesen 117 344 négyzetméter alapterülettel rendelkezik. (Arról sincs egyelőre döntés, hogy az APEH is a kormányzati negyedbe költözzön-e.)


Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal a pesti rakparton

Drága műemlékek

Az összeállításban a Belügyminisztérium Roosevelt térre néző központi irodaháza műemléki besorolása mellett közel 10 milliárdos becsértékkel szerepel. Magasan árazták be a szintén műemlék pénzügyminisztériumi irodaházat: a József Nádor téri épületre 5,7 milliárdot számoltak. A Szilvásy által beharangozott irodaház-eladásokkal kapcsolatos találgatások korábban főként a kormányalakítással megszűnt minisztériumok kiürített épületeire vonatkoztak. Az összevonás áldozatául esett két minisztérium jelentősebb irodaháza azonban csak a töredke a most lajstromaba vett ingatlanok értékének. A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának helyet adó Wesselényi utcai irodaházat 2,4 milliárdra, az egykori Informatikai és Hírközlési Minisztérium Dob utcai ingatlanát pedig 3,7-re becsülték.

Nyolc lehetőség

Szilvásy a Napkeltében szerdán reggel azt mondta, hogy egyelőre nincs még végleges megállapodás arról, hogy milyen helyszínen tervezik felépíttetni az új kormányzati negyedet. A miniszter annyit árult el, hogy jelenleg nyolc lehetséges helyszín jöhet szóba, ezek közül fogják - valószínűleg versenyeztetésen - kiválasztani a közlekedési és egyéb szempontokat figyelembe véve a legmegfelelőbbet. Korábbi információk szerint valószínű, hogy a néhány nagybefektető kezébe került, de még beépítetlen Duna-parti telek tulajdonos ajánlata döntheti majd el, hova költözik a kormány. Úgy tudjuk, hogy a kormány a magántőke bevonásán (ppp-konstrukcióban) is gondolkodik, döntést augusztus végére ígértek.


Külügyminisztérium, 3,1 milliárdot ér