Orbán találkozóra hívta Hornt és Borosst

2004.06.07. 19:40
Az iraki helyzetről kíván tárgyalni Orbán Viktor miniszterelnök elődeivel, Horn Gyulával és Boross Péterrel. Az MDF-es politikusa igent mondott a felkérésre, Horn csak a választások után találkozna Orbánnal.
Orbán Viktor, a Fidesz elnöke megbeszélésre hívta Boross Pétert és Horn Gyulát, Magyarország korábbi miniszterelnökeit, hogy az Irakkal kapcsolatos nemzetközi fejleményekről egyeztessenek, közölte az MTI-vel hétfőn a Fidesz sajtóosztálya.

"Mivel Irak jelenlegi közigazgatási egységei átadásának keretei még kidolgozatlanok, az amerikai adminisztráció és az új átmeneti kormányzat közti hatáskörök rendezetlenek, az átmeneti kormány felállását követően indokolt az új helyzet értékelése és a magyar álláspont kialakítása", áll a közleményben, amely arról tájékoztat, hogy az egyeztetés pénteken lesz.

Az MTI megkeresésére Boross Péter MDF-es politikus, volt miniszterelnök elmondta: eleget tesz a meghívásnak, azonban arról nem kívánt nyilatkozni, milyen álláspontot képvisel majd a találkozón. Az MTI-nek Horn Gyulát egyelőre nem sikerült elérnie.

Horn Gyula, az MSZP európai parlamenti választási kampányának irányítója, volt miniszterelnök az MTI-nek elmondta: Orbán Viktor hétfőn megkereste, és "találkozót kezdeményezett politikai kérdések megvitatására Boross Péterrel együtt". "Én mindig a párbeszéd híve voltam, és azt gondolom, hogy a politikusoknak a megegyezés keresése az egyik legfontosabb feladata. Mint ismert, Orbán Viktor a Fidesz elnökeként nem vállalta a vitát Kovács Lászlóval, az MSZP elnökével a kampány időszakában. Ennek fényében azt javasoltam Orbán Viktornak, hogy megbeszéléseinkre az európai parlamenti választás után kerüljön sor" - mondta a volt miniszterelnök.