Márton
2 °C
11 °C
Index - In English In English Eng

Orbán, Horn, Szűrös

2008.12.09. 01:30
Pusztán az első bekezdésre hagyatkozva kellett értékelniük olvasóinknak az elmúlt húsz év tizenhárom politikuskönyvét. Nem adtuk meg a szerző nevét, sem a könyv címét, bár több esetben nyilvánvaló volt, hogy jobb- vagy baloldali politikusíróról van-e szó. Na jó, Szűrös Mátyásról vagy Pozsgay Imréről ezt most sem tudjuk eldönteni. Egyúttal arra is megkértük az olvasókat, hogy tippeljék meg: kik az idézetek szerzői. Nos, helyes megfejtés nem született.

13. Torgyán József: Antalltól Orbánig

„A kéz Ézsaué, de a hang Jákobé.” A kánaánita ókori környezetben játszódó biblikus történet kétértelműséget jelentő fogalmával szeretném felhívni olvasóim figyelmét a rendszerváltó időszak machiavellisztikus lényegére.

Ki hitte volna, hogy egy tizenegy könyves szerző, a kisgazdák és a fradisták egykori elnöke végez az utolsó helyen. Újraolvasva Torgyán doktor első bekezdését be kell látni: tényleg kicsit (nagyon) zavaros szöveg, és nem biztos, hogy ezek után kedvünk lenne végigolvasni a könyvet.

12. Berecz János: Kádár élt…

Több forrásból ismert, én is foglalkozom vele, hogy József Attila és Kádár János jól ismerték egymást. Kádár becsülte a költőt, szerette verseit. Némelyiket hallotta a költő saját előadásában mozgalmi kirándulásokon. Életük szinte hasonlóan alakult Attila haláláig. Mottóként azt a verset választottam, amely sorsukat leginkább kifejezi, tükrözi. Tudom, ez Kádár Jánoshoz is közel állt. [Itt a Kész a leltár következik.]

Nem tudjuk, hogy Kádár Jánosnak vagy Berecz János stílusának szólt-e olvasóink értékelése, de tény, hogy nagyon lepontozták az egykori kommunista politikust és újságírót (amennyiben a rendszerváltás előtt a Népszabadság főszerkesztői posztja annak számít), akinek amúgy nem ez az első és nem is az utolsó könyve. Berecz és Torgyán után azonban máris adhatunk egy hasznos tanácsot kezdő politikusíróknak: idézettel (különös tekintettel a Bibliára és József Attilára) sohase kezdjék a könyvüket!

11. Szabadi Béla: Bilincs és póráz. A Gyorskocsi utca

A könyv előzetes letartóztatásomról és a vizsgálati fogságban töltött hosszú hónapjaimról szól, de természetesen nem csak arról.

Azt hittük, hogy nagyobb sikere lesz ennek a mondatnak, hiszen sokunknak kedves jelenet, amikor egy politikust pórázon vezetnek. Úgy látszik, olvasóink itt elszakadtak a tartalomtól, és pusztán stilisztikailag értékelték a szöveget. Pedig, nem rossz kezdés.

10. Horn Gyula: Cölöpök

Hűvös májusi reggel volt. A Dózsa György út felé bandukoltam, és azon morfondíroztam, mikor szabadulok meg az értekezletről. Nem volt sok illúzióm, mert ezek a pártrendezvények nem szoktak korán végződni.

Horn Gyula legendás könyvének kezdősorai ezek, amiből csak Magyarországon több mint százezer példányt adtak el, pedig a kiadó először csak nyolcszáz példányban merte kiadni. A szerzőt többre tartjuk a tizedik helyezésénél, az első bekezdés olvastán szinte érezzük bőrünkön a hideget, és látjuk, ahogy a volt miniszterelnök cigarettára gyújt a sarkon, kezével védve a lángot a metsző széltől.

9. Pozsgay Imre: 1989

Szombat volt. Kedvetlenül ébredtem, mert alighogy kinyitottam a szemem, fejbe vágott a felismerés: ma sem lesz szabadságom! Vidékre kell mennem, egy elég könnyelműen elvállalt előadást megtartani. Salgótarjánba igyekeztem a fiatal közgazdászok országos találkozójára. Időszerű és divatos tárgya volt az előadásnak: demokrácia és vállalkozás.

Még egy apparátusi életrajz. Nem tudjuk, miért nem végzett előrébb ez a mű. Talán a Salgótarján volt riasztó hatással, netán az előadás címe, vagy a sorokból sütő önsajnálat.

8. Vörös Vince: Politikai utam

Minden ember életében meghatározóak a gyermek- és ifjúkori élmények. Azok az ismeretek, tapasztalatok, amelyeket akkor szerez, környezetének azok a hatásai, melyek a legfogékonyabb korban érik. Az én gyermek- és ifjúkorom meghatározó élménye a szegényparasztok sorsa.

Úgy gondoltuk, hogy egy könyv, ami a „minden ember életében meghatározóak a gyermek- és ifjúkori élmények” mondattal kezdődik, nem lesz az első tízben, és lám, mégis. Talán a szegényparaszti származástól gyengültek el, esetleg tényleg kedvelik a közhelyes első mondatokat.

7. Gyurcsány Ferenc: Útközben

Mi vár egy gyakorló politikusra [...] az esszéisták, publicisták, politológusok világába tett kirándulásán? Egyáltalán: dolga-e az átruccanás mások műfajába? Gyanakvásra, kétkedésre okot adó vállalkozás, jól tudom. Meg kell tenni mégis.

Nincs sok lista, a népszerűségi különösen nem tartozik azok közé, ahol Gyurcsány Ferenc pontszerző helyre futna be. Úgy látszik, ez azok közé tartozik. Dinamikus kezdése ez egy könyvnek, az első bekezdés után legalább a másodikat elolvassuk, remélve, hogy a szerző megmagyarázza, miért is volt muszáj átruccannia más műfajokba? (Amúgy azért, mert mindenkinek joga van tudni, mit gondol Magyarországról.)

6. Beke Kata: Jézusmária, győztünk!

Szerettem az Ó utcai faházat. Romantikus költők modorában szólva szívem repesett és a lelkem dalolt, amikor közeledtem feléje és elnéztem a vígan röpködő zászlót a faház ormán. Valamennyien így voltunk ezzel akkoriban, úgy hiszem. Jó volt ott lenni, jó volt együtt lenni. Természetesnek tartottuk azt is, hogy a vasárnapi választmányi üléseket reggeltől késő délutánig a saját pénzünkön vett pogácsán, ásványvízen, kávén húzzuk ki, hiszen éppen a pártszékház-palotákból és a közpénzekben dúskáló elvtársakból volt elegünk, többek között. Ó, ha sejtettük volna! – mondaná a romantikus költő. De hát nem sejtettük, persze.

Beke Kata könyve – a rendszerváltás utáni első szabadon választott országgyűlés MDF-es képviselője volt – szinte olvastatja magát. Remek a „szerettem az Ó utcai faházat” felütés, akár dobogós is lehetett volna, de vélhetően a választmányi ülés sokat rontott a szövegen, és a pogácsa, valamint az ásványvíz belekeverése is adott némi olcsó demagóg ízt.

5. Göncz Árpád: Sodrásban

Mindig a hatalom alatt éltem. Szemben vele, és kiszolgáltatottan. Szemben a fasizmussal, szemben a kommunizmussal. A látószög „alatti” volt, bár erkölcsileg „fölötti”, hiszen nem kértem, tehát nem is kaptam a hatalomtól semmit. Legföljebb a szegénység valóságát és a kötél lehetőségét, amikor szelíd lázadásom már alattvalói „lázadásnak” minősíttetett. Én hiába tudtam, hogy polgárnak kell lennem és demokratának. Vagyis nem félnem – a bibói szöveg szerint. És tudtam, hiába írta Voltaire, hogy bocsássuk meg kölcsönösen az ostobaságainkat. Voltaire jobbára az alattvalók olvasmánya volt Európa keleti felén. És az ostobaságnak is van egy olyan szintje, amit megbocsátani már nem lehet. Sem másoknak, sem önmagunknak.

Közeledünk a dobogóhoz, bár ami azt illeti, jobb helyezésre számítottunk egy író-műfordító politikustól. Talán túlságosan intellektuálisnak érezték a szöveget a többi politikus első bekezdéséhez képest, esetleg Bibó riasztotta meg önöket?

4. Csurka István: Minden, ami van

A nyolcvanas évek derekán egy váratlanul, de nem ok nélkül kibontakozott szenvedély söpört végig a magyar értelmiség első huszárszázadán. A politikába avatkozás, mártózás és végül bonyolódás szenvedélye. Irodalmár- és írójelenség volt ez. A hetvenkilenc-nyolcvan-nyolcvanegyes lengyel események, a lengyel értelmiség megmozdulásai és a magyarországi szovjet rendszer belső torzsalkodásai voltak ennek az ellenállássá felmagasodó, de a rendszer engedélyezett kereteit soha szét nem szaggató mozgolódásnak a kiváltói és ösztönzői. Gorbacsov ellentmondásos, és hazai körökben általában gyanakvással fogadott lépései sokkal kevésbé hatottak erre a politikai tevékenységekbe magát beleártó csoportra. A szovjet változások a pártvezetőséget zavarták meg, és mi, értelmiségiek éppen azt lestük, hogy ebben a zavarosban, párt-belharcban hol szerezhetünk meg valamit, vagy a támadt rést hogyan tágíthatjuk nagyobbra.

Egy újabb hivatásos író, és ő is lemaradt a dobogóról. Ami tény: Csurka szövegeit – bármit is gondoljunk tartalmukról – sokkal jobb olvasni, mint saját előadásában végighallgatni őket a Hősök terén.

3. Horn Gyula: Azok a kilencvenes évek…

A két függöny közötti fényes csík ébresztett. Mint gyakran, előző este is képtelen voltam fél tíz után fennmaradni. A szervezetem hosszú évek óta hozzászokott a korai fekvéshez és keléshez. Szeretem a hajnalokat. Csend és frissesség van körülöttem. Megfigyeltem, hogy ritkán fúj a szél kora reggel.

A szerzőt két könyvével is beneveztük a versenybe, hiszen hozzá foghatóan magas rangú magyar politikus nem írt klasszikus memoárt a rendszerváltás utáni történelmünkben. (A Cölöpök nagyrészt a rendszerváltás előtti évtizedekről, többek között a pufajkás múltjáról szól, az Azok a kilencvenes évek pedig az MSZP nagypárttá válásáról, a 94-es választási győzelemről és a bukásról.) Akár egy regény is kezdődhetne így, igaz, a következő bekezdés már rögtön az 1998. március 15-i ünnepségekről szól.

2. Orbán Viktor: Egy az ország

Vajon mit gondolnánk, ha azt látnánk valahol, hogy egy zászlót éppen azok szabdalnak darabokra, akik készek voltak meghalni érte? Először őrültségnek vélnénk, és meg sem fordulna a fejünkben, hogy éppen ellenkezőleg, ez egyszerre a legésszerűbb és legmagasztosabb dolog, amit az adott helyzetben cselekedhetnek. Abból a célból teszik, hogy a zászlót megmentsék, megőrizzék - hogy tovább szolgálják. Ebből is látszik, hogy az ember különleges lény, olykor nehéz elsőre eldönteni, hogy amit tesz, őrültség-e vagy éppen a legjózanabb megoldás.

Friss hír, hogy Orbán Viktor vezeti a politikusok népszerűségi listáját, és máris egy újabb sikert könyvelhet el: olvasóink szerint övé a magyar politikatörténet egyik legjobb első bekezdése. Nem akarunk ünneprontóak lenni, de Orbán könyve inkább egyfajta beszédgyűjtemény, és mondataira könnyen ráismerhetnek azok, akik meg szokták hallgatni országértékeléseit. Talán ezért lett dobogós a szerző.

1. Szűrös Mátyás: Cselekvő politikával a magyarságért

Én egy olyan világba születtem bele, a szegény emberek világába, amelyet leginkább Móricz Zsigmond, Németh László, Szabó Pál, és különösen Veres Péter örökített meg az írásaiban. Édesapám, akit ... Lajosnak hívtak, még a múlt században született 1891-ben, és viszonylag rövid életet élt. Ennek ellenére az ő élete egy egész történelmi korszakot átívelt, hiszen fiatal huszárként küldték az első világháborúba és amikor meghalt 1952-ben, az amerikaiak már létrehozták a hidrogénfegyvert. Ma már szinte anakronizmusnak tűnik, hogy még huszárként harcolt az én apám. Íme, egy fénykép róla: fiatal huszár, díszes egyenruhában. Eszembe jut egy kis történet, amit ő emlegetett; milyen társa is volt a ló az embernek a háborúban. A lovak – valamilyen megmagyarázhatatlan ösztönükkel – megérezték, ha az ellenség túlerőben volt. Ilyenkor elkezdtek nyeríteni, prüszkölni, horkantani közvetlenül a rohamozók összecsapása előtt. Szétnyílt az egység, a lovak hőkölve visszafordultak. Így mentették meg a gazdájuk életét.

A leghosszabb első bekezdés egyben a legjobb is – legalábbis olvasóink értékelése szerint. Pedig, tegyék a kezüket a szívükre, a könyv címe alapján fogadjunk, hogy nem vennék le a polcról. Szűrös Mátyásnak az írói sikert talán édesapja katonatörténete hozta meg, netán a szegényparaszti sors tette rokonszenvessé. Az viszont kérdéses, hogy akkor is ez lett volna a sorrend, ha az idézetekhez szerzőt is társítunk.