Internetre kerülnek az ítéletek

A Legfelsőbb Bíróság és az ítélőtáblák ítéletei július 1-jétől olvashatóak lesznek az interneten, jelentette be Lomnici Zoltán a Legfelsőbb Bíróság (LB) és az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) elnöke Debrecenben.

Július 1-től az interneten is olvashatók lesznek a Legfelsőbb Bíróság és az ítélőtáblák ítéletei a jogelőzményekkel együtt.

Lomnici Zoltán a Legfelsőbb Bíróság (LB) és az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) elnöke a Debreceni Ítélőtábla összbírói értekezlete után azzal indokolta a döntést, hogy egyre több olyan ítélet születik, aminek politikai jelentősége van.

Lomnici Zoltán megítélése szerint a bizalomra csak akkor lehet számítani, ha nyomon követhetőek e döntések. Lényeges a társadalmi ellenőrzés, a sajtó és a széles nyilvánosság - mondta az LB elnöke. Mindez persze csak a jogerős ítéletekre vonatkozik, tette hozzá.

A Legfelsőbb Bíróság elnöke szerint eldőlt az a szakmai vita, hogy szükség van-e az ítélőtáblákra. Elmondta: tavaly az Európai Unió 12 új tagállama közül Magyarországról érkezett a legkevesebb panasz a strasbourgi emberi jogi bírósághoz perek elhúzódása miatt.

Lomnici Zoltán fontosnak nevezte, hogy az egymásnak ellentmondó ítéletek, vagy például a móri ügy ellenére a társadalom 70 százaléka bízik a bíróságokban.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31