Félmilliós bírság cigányok kirekesztéséért

2009.01.06. 07:41
Az Egyenlő Bánásmód Hatóság félmillió forintra bírságolta a budapesti Jam Pub szórakozóhelyet és a kidobókat alkalmazó céget, mert faji alapon válogattak a vendégek között.

A Népszabadság cikke szerint a budai Mammut II bevásárlóközpontban lévő Jam Pub kidobói 2007 februárjában nem engedtek be öt roma fiatalt a szórakozóhelyre. Egyikük zenészként korábban többször is fellépett már ott.

A fiatalokkal a biztonsági őrök közölték, hogy nem mehetnek be, mert "nincsenek felírva", majd elutasították őket, mivel fiatalkorúak. Az öt fiú elmondása szerint miközben várakoztak, velük egyidősek és fiatalabbak is akadály nélkül bejutottak, ugyanakkor más, szintén roma származású vendégeket hozzájuk hasonlóan nem engedtek be.

Az egyik fiú odaérkező édesapjának az őrök azt mondták, hogy a fiúknak nincs VIP jegyük. Az apával érkező – nem roma származású – nőket viszont minden gond nélkül beengedték: nem kértek tőlük VIP jegyet, és nem ellenőrizték, hogy fel vannak-e írva bármilyen listára.

A társaság a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Irodához fordult, és az Egyenlő Bánásmód Hatóságtól kértek jogorvoslatot. Az eljárás során a szórakozóhely képviselője megismételte, hogy a rendezvény zártkörű volt, a VIP-kártya nélkül érkezőket nem engedték be. Mint mondta, a fellépő művészeik között vannak színes bőrűek, a személyzetben pedig romák is dolgoznak: soha nem tettek különbséget a vendégek között a származásuk alapján.

A hatóság nem így látta: félmillió forintra büntette a céget és ugyanennyire a biztonsági őröket alkalmazó vagyonvédelmi kft-t. Az indoklás szerint a tanúvallomásokból egyértelműen kiderült, hogy az őrök a származásuk miatt tiltották ki a fiatalokat.