Útlezárással tiltakoztak az iskolabezárás ellen

Jászladányi szülők tehergépkocsikkal, személyautókkal és mezőgazdasági gépekkel zárták le a községbe vezető utat tiltakozásul amiatt, hogy a Megyei közgyűlés visszavonta a helyi alapítványi iskola működési engedélyét.
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közigazgatási Hivatal augusztus 30-adikai döntésével vonta vissza az iskola működési engedélyét, így az érintett 210 gyermek - közöttük 27 roma származású - összesen egy napot járhatott ebbe az iskolába. A havonta 3000 forint tandíj megfizetését vállaló szülők sérelmezik, hogy nem élhetnek a törvény által biztosított szabad iskolaválasztási jogukkal.

A helyi cigány önkormányzat viszont az iskola beindítása ellen azzal érvelt, hogy az alapítványi intézmény kirekesztő jellegű és további hátrányt okoz azoknak a roma gyerekeknek, akiknek a szülei nem tudják megfizetni a tandíjat. Kállai László a cigány önkormányzat vezetője szerint az önkormánzat az alapítványi iskola létrehozásával csupán azt akarta elérni, hogy a cigány gyerekeket külön válasszák a többiektől

A demonstráció főszervezője Bagi Zsolt az MTI-nek elmondta, céljuk, hogy jövő év szeptemberéig valamennyi akadály elháruljon az intézmény működése elől. Hozzátette: addig is azt javasolják, hogy a cigány kisebbségi önkormányzat kezdeményezze az úgynevezett felzárkóztatási program hivatalos beindítását és igényeljék meg a hozzá járó állami támogatást.

A település önkormányzata úgy határozott, hogy keresetet nyújt be az alapítványi iskolát megszüntető határozat ellen, arra készülve, hogy egy év múlva valóban megkezdődhet a tanítás és a tanulás az új típusú oktatási intézményben.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04