Ingyenlakás a Jászágóba költöző gyerekes családoknak

Jászágó is követi Tápszentmiklós példáját: a lakosság számának növelésére ingyenes szolgálati lakásokat ajánlott fel a faluba beköltöző családoknak. Az első, háromgyerekes házaspár már el is foglalta új otthonát.

"Amikor hallottunk a Győr-Moson-Sopron megyei falu kezdeményezéséről, felkerekedtünk egy tapasztalatcserére, miután közösek a gondjaink, mi is aggódunk a településünk és különösen az iskolánk jövőjéért" - mondta el a döntés előzményeiről a település polgármestere, Mozsár Lászlóné.

Nem néhány gyereken múlik

Jászágón még nem néhány gyerekeken múlik az intézményfenntartó társulásban működtetett iskola léte, de gondolni kell a következő évekre is, hiszen a tanulói létszám növekedésével több az utánuk járó normatív állami támogatás, mondta a polgármester. Az új családok letelepedésének másik haszna, hogy fiatalodik a kereken 750 lelket számláló község lakossága.

A Jászágóra települt első családnak két gyereke jár szeptembertől a helyi általános iskolába. A szülők azt tervezik, hogy amint az anyagi lehetőségeik engedik, saját házat építenek a faluban, és akkor kiköltöznek az önkormányzati lakásból, ahol jelenleg csak a rezsit kell fizetniük.

Sokan érdeklődnek

Jászágó felhívására sokan érdeklődnek a lehetőség iránt, és időközben már egy másik családdal is megegyezett az önkormányzat. Az iskolás gyerekért önkormányzati lakást felajánló akciójuk sikerében nagyon bíznak, mert "Jászágó ugyan elöregedett, de élhető település" - tette hozzá Mozsár Lászlóné.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32